Férfi meddőség? Új vizsgálati módszer

Magyarországon néhány hónapja érhető el az az új eljárás, amely a férfi meddőség genetikai okát vizsgálja. Az új technológia lényege, hogy megnézik, mennyire sérült a spermiumok DNS-e.

Szabó Ferenc andrológus szakorvos az MTI-nek elmondta, ez az új eljárás nem helyettesíti a már évtizedek óta végzett spermiumvizsgálatokat, amikor azok számát, alakját és mozgását vizsgálják. Az új eljárás lényege, hogy az orvosok képesek a spermium DNS-ét megfesteni. A festődés terjedéséből látják az esetleges kóros elváltozást, vagyis azt, hány spermium töredezett (fragmentált).

A kutatók arra jöttek rá, hogy a spermiumok hibás DNS-ei is vezethetnek meddőséghez, illetve meggátolhatják a már megtermékenyített petesejt beágyazódását, továbbfejlődését, és ez vetélést okozhat. A szakorvos kiemelte, az eljárást elsősorban meddőségi kezelésre járó párok férfi tagjainál végzik kiegészítő vizsgálatként. Hozzátette: a tapasztalatok szerint azoknál a pároknál, amelyeknél a DNS-fragmentáció 30 százalék feletti, a testen belüli mesterséges megtermékenyítés sikeressége jóval kisebb volt.

"A spermiumok DNS-fragmentációján kívül vizsgálják a szervezetben felgyülemlett szabad oxigéngyökök mennyiségét is. A környezeti hatások, a betegségek, a gyógyszerek megemelhetik a szabad oxigéngyökök számát, amely molekulák károsíthatják a spermiumok DNS-állományát" - magyarázta Szabó Ferenc.

Hozzátette: a nemzőképtelen férfiak 40 százalékánál nem tudják megmondani, mi lehet a meddőség oka. Az új eljárás a további terápiában segíti az orvosokat.

A spermiumok DNS-vizsgálata 24 óra alatt eredményt hoz. Az eljárást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem finanszírozza, a komplex vizsgálat ára a meddőségi centrumokban 40-50 ezer forint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!