Ezekkel a mosószerekkel a legolcsóbb a mosás - derítette ki a fogyasztóvédelem

Mosószereket, mosóporokat és mosókapszulákat, összesen 72 terméket tesztelt a fogyasztóvédelmi hatóság. A vizsgálatok alapján amennyiben a vállalkozások megtévesztően tüntették fel a termék címkéjén az összetevőket, hatósági eljárások megindítására lehet számítani.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumuk 39 folyékony, színes textíliához való mosószert, 14 színes textíliához való mosóport és 19 mosókapszulát hasonlított össze különböző szempontok alapján.

Kifejtették, hogy az összehasonlító vizsgálatok kiterjedtek többek között az anionos felületaktív anyag, a szappan típusú felületaktív anyag, valamint a sómentes összes felületaktív anyag tartalomra is. Hozzátették, hogy a vizsgálatok azt is megmutatták, mekkora a ténylegesen hatékony tisztító hatású felületaktív anyagok aránya, azaz a mosószer mekkora része áll valójában tisztító komponensekből, nem pedig vízből vagy egyéb segédanyagokból, minél magasabb ez az érték, annál koncentráltabb és erősebb a mosószer. Megjegyezték, hogy a vizsgált termékeknél meglehetősen nagy a szórás e tekintetben: folyékony mosószernél például a sómentes összes felületaktív anyag tartalom 3-43 tömegszázalék között, mosóporoknál 2-13 tömegszázalék között, míg mosókapszuláknál 3-82 tömegszázalék között mozog, tehát e körben érdemesebb a magasabb számot mutató termékeket választani.

nő a mosógép előtt, mosás
Mosószereket, mosóporokat és mosókapszulákat, összesen 72 terméket tesztelt a fogyasztóvédelmi hatóság. Fotó: Getty Images

A vizsgálatok továbbá kiterjedtek arra is, hogy adott termék esetében hány forintnak felel meg egy mosás költsége a gyártó által javasolt adagolás szerint: folyékony mosószernél egy mosás költsége (forint per adag) 29 és 244 forint közötti, mosóporoknál 43 és 198 forint közötti, míg mosókapszuláknál 56 és 324 forint közötti sávban mozog - közölték. Hogy egy mosás milyen költséget jelent, azt a mosószereknél, mosóporoknál és mosókapszuláknál is külön vizsgálta a hatóság.

A közlemény alapján Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy "a három termékkategóriára vonatkozó táblázatok elérhetőek a hatóság honlapján, a www.nkfh.gov.hu címen; hatóságunk minden segítséget megad a továbbiakban is a fogyasztók részére az alapos, megfontolt és összehasonlítható döntések meghozatala érdekében".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!