Miért kell még mindig rettegni az AIDS-től?

A fejlettebb régiókban újra terjed az AIDS, pedig ennek ma végképp nem kellene így lennie. Mi a helyzet az oltással, mennyire hatékonyak a gyógyszerek, és miért alakulnak ki rezisztens vírustörzsek?

Az AIDS 33 éve van jelen Magyarországon, így nehéz azt gondolni, hogy lehetnek még vele kapcsolatos tévhitek. Mégis vannak információk, amelyeket nem ismerünk. Ráadásul miközben sokan félnek tőle, lassan felnő egy generáció, amely alig hallott a betegségről. Ez nem véletlen, hiszen a 80-as években világszerte sok érintett volt, és szinte mindenki belehalt, aki megfertőződött. Az utóbbi 10-20 évben viszont a fejlett világban már tudják, hogy még ha a betegség nem gyógyítható is, remekül kezelhető, egyensúlyban tartható. Emiatt a fiatalok kevésbé tartanak az AIDS-től , így nem is védekeznek olyan lelkiismeretesen óvszerrel a betegséget okozó vírus, a HIV ellen. Ez áll annak hátterében, hogy miközben az elmaradottabb régiókban a fertőzöttek és a betegek száma csökkenni kezdett, a fejlettebb területeken újra több az érintett. Afrikában például folyamatosan téma a HIV, a generikus gyógyszerek pedig már olcsók, tömegesen alkalmazzák ezeket. Emiatt ott a betegek száma csökken, és ugyanez a helyzet Dél-Amerikában is. A világon egyedül az európai régióban emelkedik a HIV-fertőzés gyakorisága.

Európában évről évre emelkedik a HIV-fertőzöttek száma
Európában évről évre emelkedik a HIV-fertőzöttek száma (fotó: iStock)

A HIV-fertőzés elfogyasztott majmoktól ered

A betegséget Európában a 70-es években azonosították először egy tengerészen, aki Afrikában járt, és ott lett HIV-fertőzött. Vérmintája volt árulkodó: előtte az AIDS csak Fekete-Afrikában volt jelen. Mára tisztázták azt is, hogy vírusa a majomtól mutált át emberre. "A HIV-vírus nehezen terjed, csak vérrel adható át. Az ember viszont rengeteg majomhúst eszik: ma is évente 1 millió kilogramm fogy belőle. A feldolgozás során pedig könnyen adódott lehetőség rá, hogy a majomvér sérülések útján találkozzon az emberi vérrel, a vírus pedig a szervezetbe jutva mutálódjon" - mondja dr. Szlávik János infektológus főorvos. Úgy becsülik egyébként, hogy a vírus valamikor a századforduló után kerülhetett át az emberre.

"A fertőzés kezdetben semmilyen tünetet nem okoz - ezért hangsúlyozzuk, hogy mindenki menjen el szűrésre, aki úgy gondolja, hogy megfertőződött. Amikor 10-15 év után már panaszok is jelentkeznek, akkor azok általában már a betegséget jelzik, egészen addig nagyon nehéz fölismerni az érintettséget. A tapasztalat azt mutatja, hogy az orvosok is csak lassan jönnek rá, hogy valaki AIDS-es" - emeli ki a főorvos. Súlyos fertőzések, daganatok, különleges, ritka betegségek mutatnak rá arra, hogy a HIV áll a panaszok háttérében. Ilyen a Kaposi-szarkóma , a limfómák, a tüdőgyulladások és a gombás fertőzések. Az érintettek sokszor hónapokon keresztül sodródnak orvostól orvosig, mire felismerik alapbetegségüket. A terápiás lehetőségek ilyenkor már szerényebbek, a betegséget nem lehet túlélni: az érintetteknek rosszabb esetben pár évük van hátra, szerencsésebben másfél évtizedük.

Újféle szűrés hozhat áttörést az AIDS-gyógyításban

Magyarországon jelenleg 2 ezer HIV-fertőzött van, aki tud az érintettségéről, akit kezelnek, és aki emiatt nem is fertőzőképes. Viszont a tényleges szám ennél 2-3 ezerrel nagyobb lehet: összesen tehát 4-5 ezer érintettről beszélhetünk. Ezeket a számokat abból vezetik le, hogy nagyjából minden negyedik-ötödik beteg AIDS-végstádiummal kerül orvoshoz, ami azt jelenti, hogy a vírust már 10-15 éve hordozza, a kiszűrt esetek száma pedig 10 éve nem nő. Pedig a korszerű tesztekkel már a fertőzés után 3-4 héttel ki lehet mutatni az antitesteket, illetve meg lehet kezdeni a kezelést. A szűrési hajlandóságon javíthat, hogy ha minden jól megy, pár hónapon belül itthon is megjelenhet az a patikai gyorsteszt , amely otthon használható. Ez azért lehet előrelépés, mert a HIV-fertőzöttek száma évente két-háromszázzal nőhet, pedig ha mindenki tudna érintettségéről, és kapna gyógyszert, akkor a betegség eltűnhetne. Viszont amíg sok a fel nem ismert fertőzés, a számok nőni fognak.

A fertőzés itthon ma is a melegek közt a leggyakoribb, heteroszexuális érintett alig van. A nők aránya 10 százalék körüli, és droghasználó is csak elvétve van köztük, ahogy prostituált is. (Ukrajnában és Oroszországban például milliós nagyságrendben vannak drogfüggő érintettek is a gyakori közös tűhasználat miatt.)

Oltásügyben: zsákutca

A HIV elleni oltás teljes zsákutca: hatékony vakcinát még soha nem tudtak előállítani - nem véletlenül. "A HIV nem olyan, mint, mondjuk, az influenza, amely ellen antitesteket termeltetünk, és így védve lehetünk. De hiába van valakiben HIV-elleni antitest, ez nem jelent védelmet. Emiatt nem tudnak olyan oltóanyagot kifejleszteni, amely hatékony" - magyarázza a főorvos.

"Mindennap egyszer be kell vennem a gyógyszereket, de nem szoktam magam betegnek érezni" - Bereczky Tamás közel másfél évtizede él HIV-fertőzéssel. Részletek itt.

Noha oltás nem létezik, a HIV-elleni gyógyszereket - amelyek 100 százalékban támogatottak - egyből megkapja mindenki, akiről kiderül, hogy fertőzött. Ha a kezelést hamar megkezdik, akkor az életminőség és az élethossz nem változik, az érintettek nem lesznek fertőzőképesek, sőt akár gyereket is vállalhatnak. Noha itthon kevés a női páciens, nálunk is születik évente 5-6 teljesen egészséges kisbaba HIV-fertőzött anyától. Ahhoz viszont, hogy az érintettek ne legyenek fertőzőképesek, vírusszámuk pedig folyamatosan alacsony legyen, élethosszon át naponta kell gyógyszert szedniük.

A HIV is lehet rezisztens

A napi gyógyszerszedés nemcsak a kezelés sikere miatt fontos, hanem azért is, hogy a HIV-vírus ne váljon rezisztenssé a gyógyszerekre. Ez ugyanis már akkor megtörténik, ha valaki pár napon át hanyagolja a terápiát. Ha ez a helyzet, akkor megoldást jelenthet a gyógyszerváltás, de azt sem lehet a végsőkig ismételni, hiszen csak ötféle készítmény van. A mutáns HIV-vírus itthon egyébként nagyon ritka, ahogy más országokban is, ahol az emberek rendszeresen szedik a gyógyszereiket. Problémák inkább csak Oroszországban vannak, ahol sok a drogfüggő érintett, a betegek pedig nem tartják a terápiát. Szlávik János Magyarországon csak egyetlen esettel találkozott, ahol az alapgyógyszerre rezisztencia mutatkozott, de a fertőzést az a beteg sem itthon szedte össze.

Bár van, akinél ez csontvelő-átültetéssel lehetővé vált, egyelőre nincs esély rá, hogy a betegséget véglegesen gyógyítsák. "Eddig is tudtuk, hogy van egy mutáció, amely minden századik emberben jelen van, és ilyenkor a szervezetükben nem tud a HIV-vírus megtelepedni. Az ismert esetnél a beteg pont ilyen embertől kapott csontvelőt, de ez a megoldás a gyakorlatban nem alkalmazható" - emeli ki az infektológus. Nincsenek olyan eredmények sem, amelyek jeleznék, hogy a végleges gyógyításra lehetőség lehet. Csak olyan újdonságok vannak, amelyek a gyógyszerek injekciós alkalmazásával lehetővé teszik, hogy naponta szedett készítmények helyett elég legyen heti egy injekció is.

Sarlatánok trükkjei

Miközben a HIV-ellenes kutatások komoly pénzeket emésztenek fel, eredményt pedig csak évtizedek után adnak, az áltudományos oldalak sorra kínálják az egyszerűbb megoldásokat. Persze, azok az állítólagos csodaszerek, amelyeknek HIV-et/AIDS-t gyógyító hatást is tulajdonítanak, gyakorlatilag mindenre jók. Ilyen például a grépfrútcsepp, amelyet általában az immunrendszer védelmének erősítésére, a védekezőrendszer problémáinak kezelésére ajánlják. Szóba szokott még kerülni az ilyen, végeredményben eléggé kártékony oldalakon továbbá a noni és az aloé is. Az AIDS-et persze egyik sem gyógyítja.

A HIV ellen használt csodaszerekről megkérdeztük dr. Csupor Dezső farmakognóziai szakgyógyszerészt, a Szegedi Tudományegyetem docensét, aki egyben a gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitekkel foglalkozó Ködpiszkáló blog ötletgazdája is. A gyógyszerész kiemelte, hogy amikor az ilyen szereket fölkapják, szeretnek olyan kutatásokra hivatkozni, amelyek azok HIV-ellenes hatását vizsgálták. Merthogy az ilyen kutatások folyamatosak, így mindig van olyan, amit elő lehet venni. A kiindulási pont emiatt sokszor valós - az viszont, hogy valami működik a kémcsőben, még nem jelenti, hogy tényleges eredmény is várható tőle.

"Azért van ennyi HIV-ellenesnek nevezett gyógynövény, mert ezek egy része tényleg elpusztít vírusokat, csak nem az emberben, hanem a lombikban. Ilyen például a macskakarom , amelyet egy időben HIV- és hepatitiszellenes csodaszerként is reklámoztak. A bodorrózsaként emlegetett Cistus incanus szintén előkerült, van ugyanis lokális vírusellenes hatása." Ha HIV-et diagnosztizálnak nálunk, kerüljük ezeket, és ragaszkodjunk kizárólag a hivatalos, orvosok által meghatározott kezelési formákhoz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.