Így működik az otthoni HIV-teszt

Magyarországon évente két-háromszáz új HIV-fertőzöttet diagnosztizálnak. A szakember szerint ugyanakkor lenne megoldás a betegség visszaszorítására.

"Mindennap egyszer be kell vennem a gyógyszereket, de nem szoktam magam betegnek érezni" - a közel másfél éve HIV-fertőzött Bereczky Tamás saját tapasztalatairól, benyomásairól és mindennapjairól beszélt kameránk előtt. Részletek itt.

A humán immunhiány vírus (HIV) okozta fertőzések számának csökkentését jelentősen segítené a szűrések kiterjesztése. Dr. Szlávik János, a Szent László kórház infektológus főorvosa szerint ugyanis ma rendkívül alacsony a hazai szűrések száma, kevesen mennek el orvoshoz, részben azért is, mert anonim szűrést kevés helyen végeznek csupán.

Tavasztól várhatóan a hazai patikákban is kapható lesz az otthoni HIV-teszt
Tavasztól várhatóan a hazai patikákban is kapható lesz az otthoni HIV-teszt

A szakember elmondta, a fertőzöttek számának csökkenéséhez előbb arra lenne szükség, hogy megemelkedjen a diagnosztizált betegek száma. Ebben jelenthet majd előrelépést a patikai forgalomban várhatóan 2019 tavaszán megjelenő otthoni HIV-tesztek alkalmazása. Minderről dr. Szlávik János bővebben is beszél a vele készült interjúban:

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!