Megfejtették légzésünk egyik rejtélyét

Ritkán vesszük észre a mindennapok során, de kilégzés közben többségében csupán egyik orrlyukunkon át fújjuk ki a levegőt. Mi lehet a magyarázat a különös jelenségre?

Aki esetleg bizonytalankodva fogadja a bevezetőben elhangzottakat, maga is könnyen elvégezhet egy tesztet otthon. Elég, ha egy tükröt tartunk közvetlenül orrunk elé, és kilégzést követően máris azt fogjuk tapasztalni, hogy egyrészt a tükör felszínén két párafolt képződött, másrészt az egyik folt lényegesen nagyobb a másiknál. Mint ugyanis azt dr. Michael Benninger, a Clevelandi Klinika fej-nyak sebésze a LiveScience-nek nyilatkozva elmondta, mindenkori kilégzésünk 75 százalékban az egyik orrlyukunkon át történik, a másikra csupán a fennmaradó 25 százalék jut. Ez a fajta dominancia a nap folyamán többször is megcserélődik a két oldal között – ezt nevezzük nazális ciklusnak.

orrdugulás, orrviszketés, fiatal nő
Kilégzésünk zöme egyszerre csak az egyik orrlyukunkon át történik. Fotó: Getty Images

A különbség hátterében az áll, hogy bár jellemzően nem érzékeljük, de a nazális ciklus folyamán egyik orrlyukunk mindig bedugul, ami által lecsökken benne a légáramlás. Párhuzamosan a másik pedig megnyílik, átvéve az előbbi szerepét a légzésben. Egy 2016-ban a PLOS One című folyóiratban publikált kisebb tanulmány eredményei alapján az oldalváltás átlagosan minden két órában megtörténik. Emellett arra is fény derült a vizsgálatból, hogy a jobbkezes emberek bal orrlyuka általában hosszabb ideig domináns.

Benninger elmondása szerint egyelőre nem tisztázott, milyen célt szolgál a nazális ciklus szervezetünk működésében. Egyes elméletek abba az irányba mutatnak, hogy talán ez a mechanizmus lehetővé teszi, hogy nedvesség halmozódjon fel az éppen eldugultabb orrlyukban, így az nem szárad ki túlságosan a folyamatos légmozgás hatására.

Bármi is álljon azonban a hátterében, valójában a legtöbbször észre sem vesszük ezt az élettani jelenséget. Panaszt elsősorban csupán alvás közben okozhat. Oldalunkon fekve ugyanis a gravitáció hatására jobban eldugul az alulra kerülő orrlyuk, és ha a természetes nazális ciklus éppen a másikat szűkíti be, akkor egyszeriben arra ébredhetünk, hogy nem kapunk elég levegőt. Ezen felül nehézségeket okozhat, ha valaki egyébként is tartós féloldali orrdugulással küzd. Ilyen helyzetet teremthet például az orrsövényferdülés, orrpolip, esetleg valamilyen ritka daganatos elváltozás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!