A prosztatarák kialakulását ez is gyorsíthatja

Régóta ismert, hogy az étrend összefügghet a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatával. Egy új kutatás fontos felfedezést tett e téren a prosztatarákkal kapcsolatban.

A prosztatarák veszélye a kor előrehaladtával egyre magasabb: a 80 év feletti férfiak csaknem 70 százalékát érinti a betegség. A megelőzéshez hasznos betartani néhány étrendi tanácsot. Fogyasszunk minél több keresztesvirágú zöldséget, azaz brokkolit, karfiolt, káposztát, valamint paradicsomot, szóját, lenmagot, halat és piros színű gyümölcsöket. Amit viszont ne fogyasszunk: zsíros húsokat, tejtermékeket, feldolgozott élelmiszereket , valamint kókuszolaj-tartalmú készítményeket.

prosztatarák
A prosztatarák előrehaladását étrendünk lévén is lassíthatjuk. Fotó: iStock

A telített zsírok okozzák a legnagyobb bajt

Dr. David P. Labbé, a McGill Egyetemi Egészségügyi Központ Kutatóintézetének tudósa és kollégái a Nature Communications-ban közzétett tanulmányukban kimutatták, hogy a telített zsírok hozzájárulnak a sejtek átprogramozásához. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korai stádiumú prosztatarákban szenvedő férfiak esetében a telített zsírok fogyasztásának visszafogása csökkentheti vagy késleltetheti a betegség előrehaladását.

Az egyik rákgén is fontos szereplő

A sejtek átprogramozásában, a rák fejlődésében egyes gének - az úgynevezett onkogének (rákgének) - főszerepet játszanak. A rákgének általában olyan gének, amelyek hibás működése a sejt tumorsejtté válásáért felelős.

Ezek a prosztatarák figyelmeztető jelei. Ismerje meg!

Ilyen gén az MYC is, amely egy génszabályozásért felelős fehérjét állít elő az emberi szervezetben. Ez a fehérje az összes emberi gén nagyjából 15 százalékának működését irányítja, egészen pontosan azt, hogy ezek a gének "bekapcsolt" vagy "kikapcsolt" állapotban vannak-e. Ha az MYC gén működése szabálytalanná válik, akkor kontrollálatlan sejtosztódás indulhat be a szervezetben, ez pedig tumorok kialakulásához vezet. A probléma az összes rosszindulatú daganattípus nagyjából 30 százalékában szerepet játszik.

A kutatók kimutatták, hogy a telített zsírok hatása rendkívüli módon hasonlít (mintegy leutánozza) az MYC onkogén szabálytalan működésé, ezáltal ugyanúgy súlyosbítja a prosztatarákot. A felfedezés 319 beteg táplálkozási és génexpressziós adatainak elemzése során született meg, majd az eredményeket egérkísérletekkel is meg tudták ismételni. Feltűnő volt, hogy azok a betegek, akik a legtöbb telített zsírt fogyasztották, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg prosztatarákban , függetlenül a betegek életkorától vagy a diagnózis időpontjától.

Forrás: Medicalxpress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!