Sokan tabunak érzik, pedig életet is menthet

Az emlődaganat világszerte a nőket leggyakrabban érintő rákos megbetegedések egyike. Sokan mégis tabuként kezelik a mellek önvizsgálatát.

Méregetjük, nézegetjük a tükörben, igazgatjuk a melltartónkban, ruhánkban, de az igazán fontos mozdulatokat elhanyagoljuk. Sokan ugyanis még mindig kínosnak és tabunak érzik az önvizsgálatot, pedig testünk ismerete és rendszeres vizsgálata teljesen természetes, és akár az életünket is megmentheti. 

mellrák, emlő önvizsgálata
Ne csak igazgassuk, vizsgáljuk is meg a melleinket! Fotó: Getty Images

Tabukat döntögető kisfilm

Az itthon is ismert szépségmárka idén októberben egy egyedülálló kisfilmmel igyekszik hatni a társadalomra, és egy rendkívül fontos üzenetet közvetíteni minden nő számára. A rövidfilmben nők reflexszerű mozdulatainak sokaságát láthatjuk, amelyek teljesen természetesek és naponta többször is előfordulhatnak. Ezeknél azonban vannak sokkal fontosabb mozdulatok is, amelyekre sokan soha nem szánnak időt.

Egy kutatásukra hivatkozva elmondták, hogy azzal a megdöbbentő ténnyel kellett szembesülnünk, hogy nagyon sok nő még mindig tabuként kezeli az emlőönvizsgálatot, és nincs tisztában a fontosságával. Ezért készítették el idén októberben figyelemfelhívó kisfilmünket, amelyben szinte reflexszerű, mindenki számára ismerős mozdulatok összegyűjtésével szeretnék elgondolkodtatni a nőket saját testükkel kapcsolatban. A nők sokszor hiúak: nézegetik, méregetik a testüket, és hosszabb lábakról, vékonyabb derékról, kerekebb mellekről álmodoznak. Mindeközben azonban elfeledkeznek arról, hogy éppen a különbségek tesznek minket egyedivé, elfelejtik elfogadni, szeretni és megismerni önmagukat. Pedig nagyon fontos, hogy jól ismerjük a saját testünket, mert így észrevehetjük, ha valami megváltozik, és időben orvoshoz fordulhatunk.

A figyelemfelhívó kisfilmet ide kattintva tekinthetjük meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!