Rákot is okozhatnak a kozmetikumok

A triklozán és a parabének egészségkárosító hatása már régóta bizonyított, ennek ellenére megtalálhatók még a természetesnek mondott kozmetikumokban is. Ezért is kell megnézni az összetevők listáját!

A parabének kozmetikumokban elterjedt tartósítószerek. Mivel károsítják az emberi hormonrendszert, sőt rákkockázatukról is megjelentek tanulmányok, ezért több európai ország kezdeményezte a tilalmukat, illetve több világméretű gyártó a kivonásuk mellett döntött.

A parabének olyan erőteljesen avatkoznak be az emberi hormonrendszerbe, hogy például a lányoknál előrébb hozzák a nemi érettséget. Ettől függetlenül, széles körű tiltás híján, sok cég még mindig nem hajlandó kiváltani, továbbra is használják őket, még baba termékekben is.

A triclosan néven ismert tartósító- és fertőtlenítőszer gyermekeknél növelheti az allergia kialakulásának kockázatát. Mekkora a túlzott tisztaság ára? - olvassa el! Talán a közeljövőben várható korlátozás, ugyanis az Európai Bizottság 2013 őszén értesítette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) illetékes szervét, hogy korlátozza a propil- és butil-parabén, valamint a trikolzán egyes kozmetikai célú felhasználását. Illetve hamarosan várható, hogy a további két elterjedt parabént kitiltják a kisgyerekek számára készülő termékekből. A nagyobb gyártók már kivonták, vagy ígéretet tettek a parabének kivonására, az olcsó kozmetikumokban viszont továbbra is megtalálható - írja a tudatosvarsarlo.hu.

Az 1960-as évek vége óta gyártott triklozán (triclosan), mint antibakteriális és gombaölő adalék rengeteg kozmetikai termékben megtalálható. Például fogkrémekben, (folyékony) szappanokban, dezodorokban, borotválkozás utáni szerekben, szájvizekben.

Bár egyre több potenciális egészségkárosító hatást írnak a triklozán számlájára, az európai hatóságok még nem tiltották be használatukat a kozmetikai termékekben. A triklozán a kozmetikumokból bejut az emberi szervezetbe (bőrön, nyálkahártyákon keresztül) és felhalmozódik. A szervezetbe jutó triklozán, bár akut módon nem mérgező, hosszú távon már egészen alacsony koncentrációban is súlyosan károsíthatja az egészséget.

Kozmetikumai veszélyesek lehetnek

Több kutatás is bizonyította, hogy megzavarhatja az élőlények hormonháztartását, gátolja a nemi hormonok működését, károsan befolyásolhatja a magzat növekedését , fejlődését is, továbbá károsítja a pajzsmirigy működését. Még egyes daganatos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozták.

Egy Európai Uniós vizsgálat szerint a baktériumok genetikai állományába beavatkozva, szuperrezisztens baktériumok kialakulását idézi elő. Jó hír, hogy több kozmetikai gyártó önként kivonta termékeiből, de még mindig akad néhány vállaltan triklozán tartalmú fogkrém, szappan, dezodor , púder a boltok polcain.

Szerencsére több gyártó is felismerte már, hogy kockázatos anyagról van szó, ezért ígéretet tettek arra, hogy kivonják a termékeikből. Vásárlóként addig is annyit tehetünk, hogy megnézzük az összetételi listát, az ugyanis mindent elmond a termékről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!