Napkrémmel állítható meg a bőr öregedése?

Ausztrál kutatók szerint a napkrémek rendszeres, napi használatával lassítható a középkorú nők és férfiak bőrének öregedése.

Amint arról a tanulmány elkészítésében résztvevő Adele Green, a Royal Brisbane Kórház Queensland Orvoskutatói Központjának munkatársa beszámolt, most először sikerült tudományosan is alátámasztani mindazt, amiről már korábban is sokat lehetett olvasni, nevezetesen, hogy a bőrrák elleni védelemnek nagyon fontos része a napkrémek használata , ami ráadásul még azzal a plusz előnnyel is jár, hogy fiatalon tartja a bőrünket.

Green és munkatársai egy 1992 és 1996 között az ausztráliai Nambour-ban elvégzett, a bőrrák megelőzésével kapcsolatos vizsgálat adatait nézték át, és elsősorban arra a 903, többségében világos bőrű férfira és nőre összpontosították figyelmüket, akik 55 év alattiak voltak. Az alanyoknak nagyjából a fele idejük nagy részében a szabad ég alatt dolgozott, és tízből négyen rendszeresen dohányoztak.

Faktorszám kalkulátorunk segítségével könnyen kiszámolhatja, hányas faktorú napkrémre van szüksége bőrének a védettséghez!A szakemberek két csoportra osztották a vizsgálatban résztvevőket, egyik részük naponta kente magát 15 faktoros naptejjel, és fürdés, valamint erős izzadás után megismételte az alkalmazást, másik részüknek pedig azt mondták, hogy használják a naptejet belátásuk szerint. Mindkét csoportot további két alcsoportra osztották, melyek közül az egyik tagjai naponta 30 milligramm béta-karotint kaptak, a többiek pedig placebót. A szakemberek ezután egy úgynevezett mikrotopográfiás módszerrel elemezték valamennyi résztvevő bal kezén a bőrt, és az azon bekövetkező változásokat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a béta-karotin semmilyen hatással nem volt a bőr állapotára, ellenben 4,5 év elteltével, kortól és nemtől függetlenül, azoknak a bőre, akik napi szinten használtak naptejet, sokkal kisebb mértékű öregedést mutatott.

Green hangsúlyozta, hogy a vizsgálat eredményei a 15 faktoros naptejre vonatkoznak, melyet napi szinten alkalmaztak használói, alaposan kenték be vele bőrüket, és fürdés, erős izzadás után megismételték az alkalmazást. Mindez pedig - az árnyékos helyek keresése, és a megfelelő napvédő ruházat mellett - elengedhetetlen része a leégés és a bőrrák elleni védekezésnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!