Egészségükkel játszanak a hollywoodi sztárok

A színészek körében nem ritka, hogy egy-egy szerep kedvéért rövid időn belül igen nagy súlytól kell megszabadulniuk, amit többnyire a teljes éhezéssel érnek el. Ez azonban nagyon káros a szervezetnek.

Matthew McConaughey, Hugh Jackman és Anne Hathaway is számolt már be olya esetről, amikor egy szerep kedvéért rövid időn belül jelentős súlyfeleslegtől kellett megszabadulniuk. Ám az orvosok szerint mindez egyáltalán nem tesz jót a szervezetnek.

Amint azt Joy Dubost dietetikustól megtudhatjuk, az éhezés hatalmas stresszt jelent a testünk számára. Az első 24-48 óra során a szervezet az izmok és a máj glikogénraktárához nyúl, mivel onnan képes olyan szénhidrátokat nyerni, melyekből gyorsan energiához jut. Ezután az izmok proteinjeit, majd pedig a zsírt kezdi lebontani a szervezetünk, miközben az anyagcsere lelassul, hogy minél több energiát tartalékolhasson. Ezzel párhuzamosan hormonális ingadozás is jelentkezik, ha pedig valaki a vizet is megvonja magától, az egész folyamat még gyorsabban megy végbe, a kiszáradás eredményeként pedig leesik a vérnyomás, és szívelégtelenség is bekövetkezhet.

A fentiek miatt Dubost nem igazán látja értelmét a mellrák veszélyének kitett nők több zsírt égettek és nagyobb inzulinérzékenységet mutattak akkor, amikor két rendkívül alacsony kalóriatartalmú napot tartottak, mint akkor, amikor csökkentett kalóriájú, de huzamosabb ideig tartó diétán voltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!