A pattanások meglepő előnyei

A pattanásos, illetve pattanásokra hajlamos bőr igencsak meg tudja keseríteni az életet. Azonban lehet, hogy ennek a bőrtípusnak van egy igen komoly előnye, ami némi vigaszt nyújthat az aknéktól szenvedőknek.

Akit már az őrületbe kergetnek a pattanásai, az most kicsit megnyugodhat - úgy tűnik, van valóságalapja annak az állításnak, miszerint az aknés bőr lassabban öregszik. Ennek az oka korábban nem volt egészen világos, de egy kutatás szerint a telomerekhez lehet köze.

A pattanás segít fiatalon tartani a bőrt?

Az akne ilyen súlyos is lehet - kattintson!

A telomereket úgy képzeljük el, mint a cipőfűzők végén található műanyag borítást. Ahogyan ezek a kis műanyagok megvédik a fűzőt attól, hogy elkezdjen bomlani, úgy védik a telomerek is a kromoszómákat. Minden alkalommal, amikor egy sejt osztódik, a telomerei rövidebbek lesznek, ezt a folyamatot pedig összefüggésbe hozták már az öregedéssel, illetve a magasabb halandósági kockázattal is. Úgy tűnik, hogy az aknéra hajlamosabb emberek telomerei hosszabbak, mint tisztább bőrű társaiknak. Ezért lehetséges, hogy a sejtjeik védettebbek és kevésbé érintik őket az öregedés olyan látható jelei, mint a ráncok vagy az elvékonyodó bőr.

pattanás, akne, aknés bőr, bőrprobléma, szépségápolás, fiatalság, bőröregedés, ráncok,
A pattanásos bőr sejtjei védettebbek a korai öregedés ellen. Fotó: 123rf

Az a tanulmány, ami bizonyítani szerette volna ezt az állítást, 1205 női ikerpárt vizsgált. Az alanyoknak el kellett mondaniuk, hogy voltak-e pattanásosak, és ha igen, akkor hogyan próbálták meg kezelni ezt a problémát. Ezután a szakemberek megmérték, hogy milyen hosszúak a résztvevők telomerei. Az eredmények szerint az ikreknek körülbelül negyede küzdött aknéval - az ő telomereik jelentősen hosszabbak voltak a többiekénél. A kutatók úgy nyilatkoztak, hogy további vizsgálódása lenne szükség ezen a területen, de az biztosnak tűnik, hogy kapcsolat van a pattanások, a hosszabb telomerek és a lassabb öregedés között.

Az aknés bőr leggyakoribb okai

Az akne egy viszonylag gyakori bőrbetegség, ami ritkán számít súlyos megbetegedésnek, de ettől még eléggé kellemetlen. Bizonyos esetekben a nagyobb pattanások után akár maradandó hegek is visszamaradhatnak. Érdekes módon serdülőkorban a fiúk gyakrabban érintettek, felnőttkorban viszont már a nők esetében a gyakoribb ez a probléma. Várandósság során, illetve különféle hormonális változások - például fogamzásgátló szedésének elkezdése vagy abbahagyása - hatására is kialakulhat enyhén vagy közepesen súlyos akne.

Rizikófaktor lehet, ha valaki túl zsíros, olajos hatóanyagokkal ápolja a bőrét . Ront a helyzeten a nem megfelelő, szárító hatású kozmetikumok használata is. A hajlam ráadásul örökölhető is. Arra viszont nincs egyértelmű tudományos bizonyíték, hogy bizonyos ételek - például a tejtermékek vagy a csokoládé - növelnék a pattanások kialakulásának esélyét.

Általában az arcon, a nyakon, a mellkason és a vállakon jelentkeznek pattanások. Ennek oka, hogy ezeken a részeken több a faggyútermelő mirigy, mint a test egyéb részein. A problémás bőr kialakulhat a faggyú túltermelődése, az elhalt hámsejtek nem megfelelő hámlása által okozott bőrirritáció, illetve a baktériumok elszaporodása miatt is. Ilyenkor a bőr pórusait eltömítik az elhalt hámsejtek, illetve a faggyú. A súlyos, házilag alkalmazható kezelésekre nem reagáló akné esetén mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön a probléma oka és megtalálják a megfelelő kezelést.

Forrás: brightside.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!