Már nem vagyok kamasz, mégis vannak pattanásaim. Mi az oka?

Hormonális tényezők, stressz, egyes szervi problémák és gyógyszerek mind-mind szerepet játszhatnak a felnőttkori pattanások megjelenésében.

Mi történik a bőrrel?

A pattanásos bőr, az akné hátterében a bőr fokozott faggyútermelése, illetve a szőrtüsző megnövekedett hámtermelése és csökkent hámlása áll: az utóbbi megnehezíti a faggyú kiürülését, így az felgyülemlik a bőr felszíne alatt. Ennek következménye a mitesszerek megjelenése, amelyek nem járnak gyulladással. Az eltömített pórusok azonban könnyen be is gyulladhatnak, ha a bőrön jelen lévő baktériumok felszaporodnak a faggyúban, a mitesszereknél jóval kellemetlenebb, nehezen eltávolítható, nem ritkán fájdalmas, gennyes sokat, esetleg csomókat okozva a bőr felületén.

Mi vezethet pattanásokhoz felnőttkorban?

Noha a folyamatot elsősorban hormonális hatások indítják be, és pattanásosokat a tizenéves kor problémájának tartjuk, későbbi életszakaszokban sem ritka. Az zavaró pattanások felnőttkori megjelenése részben szintén hormonális okokra vezethető vissza: a kamaszkoron túl is felborulhat a hormonháztartás - jellemzően a menstruációs ciklussal összefüggésben, terhesség vagy menopauza alatt, valamint hormonális fogamzásgátló készítmények hatására.

Pattanásainkat ne vegyük mi kezelésbe, kérjük kozmetikus segítségét

Pattanásainkat ne vegyük mi kezelésbe, kérjük kozmetikus segítségét

Nagyon jelentős kockázati tényező továbbá az elhúzódó stressz: vizsgálatok tanúsága szerint feszült, kimerítő élethelyzetek gyakori velejárója, hogy - egyéb testi-lelki panaszok mellett - romlik bőrünk állapota is. Hormonális tényezőkön kívül pedig más szervi problémák, például az emésztés zavarai is összefüggésben lehetnek az akné kialakulásával, de okozhatják a pattanások kitörését egyes gyógyszerek, köztük a lítium és a kortikoszteroid tartalmú szerek.

Hogyan ápoljuk a pattanásos bőrt?

Nagyon fontos a bőr mindennapi, alapos karbantartása - a szakemberek szerint azonban, ha zsíros a bőrünk, naponta kettőnél többször ne végezzünk arctisztítást, és kíméletesen végezzük azt. Kozmetikus vagy bőrgyógyász segíthet a bőrünk állapotának megfelelő, a problémás bőr tüneteit enyhíteni képes tisztító, ápoló, hidratáló készítmények kiválasztásában, az otthoni bőrápolás technikáinak elsajátításában. Ügyeljünk továbbá arra, hogy sminkkészletünk is a bőrtípusunknak megfelelő készítményekből álljon.

A zsíros bőrt is óvni kell a napsugárzás káros hatásaitól, ehhez válasszunk könnyen beszívódó termékeket, amelyek nem tömítik el a pórusokat. Az egészséges étkezés, a megfelelő éjszakai alvás és a stressz-szel való megküzdés konstruktív technikáinak elsajátítása mind sokat segíthetnek a problémás bőrrel összefüggő panaszok enyhítésében.

Súlyosabb akné esetében faggyútermelést, a hámtermelést vagy a gyulladást célzó gyógyszeres kezelés lehetősége is felmerül - ha a pattanásaink megnehezítik mindennapjainkat, forduljunk bőrgyógyász szakemberhez a lehetőségeink áttekintése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!