14 tipp a fiatalosabb megjelenésért

Az időt sajnos sem megállítani, sem visszafordítani nem lehet, ám néhány egyszerű trükkel mégis tehet annak érdekében, hogy külseje az évek múlásával is fiatalos maradjon.

Felejtse el a hajsütőt!

Az élettel teli, egészséges haj a fiatalos külső egyik legfontosabb eleme, a különféle hajsütők rendszeres használata viszont csak károsítja a hajszálakat, amelynek következtében haja szárazzá, töredezetté válik. Felejtse el a különféle hajsütő vasakat és a túl forró hajszárítást is!

Rendszeresen használjon fényvédő krémet!

A bőrgyógyászok már régóta mondogatják, hogy a daganatos bőrbetegségek elkerülése érdekében mindennap használjunk fényvédő krémet arcunkon. Ám ezek a krémek nemcsak a betegségmegelőzés céljából hasznosak: egy 2013-as tanulmány szerint akik hetente három-négy alkalommal használtak fényvédő krémeket, lassabban öregedett a bőrük, mint azoknak, akik csak alkalmanként.

Használjon kézkrémet!

Kézfejünkön a bőr meglehetősen vékony, ezért hajlamosabb gyorsabban öregedni, mint testünk többi része. Éppen ezért fontos rendszeresen hidratálni a kezét, így a ráncok, öregségi foltok megjelenése is kitolható.

14 tipp a fiatalosabb megjelenésért
14 tipp a fiatalosabb megjelenésért

Kerülje az elszíneződést okozó ételeket!

A fehér fogakat gyakran kötik össze az egészséges élettel és a fiatalsággal, éppen ezért fontos odafigyelni fogaink állapotára. A sötét, ragacsos, meleg ételek, mint például a barbecue mártás vagy a szójaszósz könnyen elszínezhetik a fogakat. De ugyanígy a vörösbortól, a kávétól és a kólától is érdemes tartózkodni.

Fesse a körmét!

Meglepő lehet, de nem arcunk, sokkal inkább kezünk árulkodik leginkább valódi korunkról, éppen ezért sokat javíthat megítélésén, ha ápolja kezeit és lakozza körmeit.

Rendszeres testmozgás

A testmozgás fokozza a vérkeringést, ezáltal pedig bőrünk is rugalmasabb, élettel telibb lesz. Ráadásul ha jó formában vagyunk, akkor természetesen fiatalabbnak tűnünk.

Figyeljen oda a nátriumbevitelére!

A sós ételek fogyasztása megköti a szervezetben a vizet, ami ödémát okoz - akár a szem alatti területeken is.

Legyen úrrá okostelefonfüggőségén!

Ha folyamatosan lefelé bámul telefonja képernyőjére, akkor elősegítheti a nyaki ráncok kialakulását, érdemes tehát két Facebook-poszt között egy kis szünetet tartani.

Eddig is tudtuk, hogy egyes teák jóval többet tesznek az egészségünkért, mint gondolnánk - korábbi cikkünkben azokat gyűjtöttük össze, amelyek a bőrt ápolják.

Használjon naponta szájvizet!

A szájvíz nemcsak segít leheletünket frissen tartani, de felveszi a harcot a fogak között megbúvó baktériumokkal, és az ínyünket is ápolja. A rendszeres szájvízhasználat hatására fogai kevésbé lesznek sárgák, és ínye is szép rózsaszín lesz.

Egyen magas fehérjetartalmú ételeket!

Az egészséges hajkoronáért egészséges ételeket kell enni. Szakértők szerint a fehérjében gazdag étrendtől erősek lesznek a hajszálak.

Védje a vizes haját!

Lemondott a különböző hajsütő vasakról és az étrendjén is változtatott, mégis vékony szálú, töredezett a haja? Érdemes felülvizsgálni hajmosási szokásait! A vizes haj durva kifésülésével súlyos károkat okozhatunk a hajszálakban, hiszen ilyenkor a legsérülékenyebbek.

Egyen sok zöldséget!

A rostban gazdag zöldségek, mint a spenót, a saláta, a brokkoli segítenek tisztán tartani a fogakat: gyakorlatilag természetes fogkefeként funkcionálnak. Megakadályozzák ugyanis, hogy a lepedék megragadjon a fogzománcon.

Kerülje a stresszes élethelyzeteket!

A stressz nemcsak egészségünknek árt, hanem bőrünk állapotára is rányomhatja a bélyegét. Erősítheti ugyanis a bőr gyulladásos folyamatait, aminek hatására súlyosbodhat a pikkelysömör vagy ekcéma állapota, és aknék jelenhetnek meg az arcunkon.

Aludjon eleget!

Mély alvás során a szervezet nagy mennyiségű ösztrogént és progeszteront termel, amelyek elősegítik a bőr természetes regeneráló mechanizmusait, így ébredéskor sokkal sugárzóbbnak tűnünk.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!