Oszteoporózisnak nevezzük a csontok tömegének és mésztartalmának csökkenését, amely fokozott törékenységgel, a kóros és spontán törések kockázatának fokozódásával jár. A betegség neve is azt jelenti: porózus, lyukacsos, üreges csont.
A felnőttkori csontszövet megfelelő szerkezetét, tartását a csontképzési és csontbontási folyamatok összehangolt működése biztosítja. A csonttömeg az életkortól függően változik, fiatalkorban a csont tömegét növelő építő folyamatok vannak túlsúlyban, később az arány megfordul. A csontszövet állománya 25-30 éves korig gyarapszik, majd tömege fogyni, gyengülni kezd. Az élettanilag normális csontvesztés ekkor mintegy évi 3-5 százalék.
Ha a csontépítő sejtek (oszteoblasztok) és a csontlebontást végző sejtek (oszteoklasztok) működésének egyensúlya megbomlik, akkor ennél nagyobb mértékű csontvesztés következik be, és csontritkulás alakulhat ki. A csontritkulásos esetek 80 százalékát elsődleges oszteoporózis adja, két formája a posztmenopauzális és a szenilis (öregedéssel összefüggő) csontritkulás, ez utóbbi mindkét nemnél bekövetkezik. Az ivarmirigyek eltávolítása mindkét nemben rövid időn belül jelentős csontritkuláshoz vezet, az érintett szteroid hormonok pótlása viszont ezen csontvesztést gyorsan meg tudja állítani. Másodlagos oszteoporózis számos betegséghez társulhat, de viszonylag ritkán fordul elő.
A csontritkulás legfontosabb tünete a szokványosnál kisebb erőbehatásra történő sorozatos csonttörések, első sorban csigolyatörések, csukló- és csípőtáji törések. Sokszor csak egy véletlennek látszó combnyaktörés hívja fel a figyelmet az idült csontvesztésre. A gyógyulás ritkán tökéletes, így a csontváz deformálódik, a testmagasság csökken, a mellkas besüllyed.
A betegséget csontsűrűség-méréssel, oszteodenzitometriás méréssel szokták diagnosztizálni. Az optimális csonttömeget statisztikai módszerekkel határozzák meg, az ettől való eltérés a csonttörés kockázatával arányos.
A megelőzés már gyermekkorban megkezdődik. Megfelelő táplálkozással és testmozgással, fizikai aktivitással el kell érni azt a csúcs-csonttömeget, amiből később mindenki elkerülhetetlenül veszíteni fog. A mozgás azért elengedhetetlen, mert a csontokra ható állandó, váltakozó terhelés hatására a csontképzés fokozódik. A megelőzésben fontos az egészséges kalciumfogyasztás, megfelelő D-vitamin-felvétel, a dohányzás mellőzése, a mérsékelt koffein- és alkoholfogyasztás, a rendszeres testmozgás.
