Az Aspirin® világszerte népszerű lázcsillapító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszer. Nemcsak ma, hanem már hosszú-hosszú ideje. A távoli múltba kell visszanyúlnunk, ha történetét az elejéről akarjuk kezdeni.
Már a régi görögök is... - ez lenne az ilyenkor megszokott folytatás, de ez most nem működik, mert a régi görögök még semmit sem sejtettek, amikor már Kr. e. kétezer évvel Ur városában egy kőtáblára felvésték több gyógynövény közt a fűzfa nevét is. Indikációt nem véstek mellé, ahhoz már egy ötszáz évvel későbbi egyiptomi papiruszt kell elővennünk. Azon egy igen hasonló, talán éppen a kőtábláról másolt lista említi a fűzfát, mint nyugtató, lázcsillapító és gyulladás enyhítésére alkalmas gyógynövényt. Csak ez után jönnek a görögök, nevezetesen Hippokratész sem felejti el megemlíteni és egyben jó szívvel ajánlani a fűzfakérget szülési fájdalmak és láz ellen a Krisztus előtti ötödik században. S ha már ő igen, akkor persze utána mindenki az ókor hátralévő részében az idősebb Pliniustól Galenusig bezárólag. A fűzfa kérge közismert és elterjedt medicinája volt a nyugati orvoslásnak Rómától az arab világig, számos más gyógynövénnyel együtt.
Hagyhatjuk is telni-múlni az időt, mert a fűzfa szempontjából semmi sem változik évszázadokig. Mindig akadnak hívei: 1763-ban például egy Edward Stone nevű oxfordshire-i vikárius levélben hívja fel a Royal Society elnökének figyelmét arra, hogy véleménye szerint lázcsillapító hatását tekintve az elporított hazai fűzfakéreg vetekszik az egzotikus kínafa kérgével, ezért inkább ajánlja mocsárláz ellen. A történet akkor vett új lendületet, amikor a XIX. századba lépve a szerves kémia tudománya odáig fejlődött, hogy ki lehetett kutatni és elő lehetett állítani a jól ismert gyógyszerek hatóanyagát. A fűzfakéregből például bizonyos Johann Büchner müncheni gyógyszerészprofesszor egy sárga színű kristályos anyagot izolált, melyet szalicinnek nevezett el.
Az anyaggal azután sokan, sokféle módon kísérleteztek, mint szinte mindennel a kémia e hőskorában, míg előállt szépen tisztán a valóban figyelemre méltó gyógyhatású szalicilsav. Kémiai szerkezetét Hermann Kolbe marburgi professzor állapította meg 1859-ben, s módszert dolgozott ki a sav előállítására is. A növekvő szükséglet kielégítésére Friedrich von Heyden gyárat alapított.
Egyetlen apró bökkenő azért maradt: a mellékhatások. A szalicilsav ugyanis nagyszerűen csillapította a lázat, de marta a nyálkahártyát, gyakran okozott gyomorhurutot, hányingert. A megoldást egy Felix Hoffmann nevű vegyész találta meg, aki 1894-ben kapott állást a Bayer cég elberfeldi tudományos laboratóriumában. Az általa 1897-ben előállított tiszta acetilszalicilsav kíméletesebb volt a gyomorhoz, mint az addig használt rokonszerek. A Bayer cég az anyagra nem, de a belőle készült és 1903-ban piacra lépett Aspirin® elnevezésű termékre szabadalmat jegyeztetett be 1899-ben.
Az acetilszalicilsav minden idők egyik legelterjedtebben használt és legtöbbet kutatott gyógyszervegyülete azóta is. A sikertörténetnek koránt sincs vége, ívét az időközben megjelent más fájdalom- és lázcsillapítók sem tudták megtörni, mert az Aspirin® újabb és újabb előnyös tulajdonságaira derül fény gyors egymásutánban. Az ötvenes évek derekán kutatók rájöttek, hogy nemcsak láz és fájdalom ellen használható, hanem kis adagban rendszeresen szedve csökkenti a szívinfarktus, a trombózis és a stroke kockázatát is. A kis dózisú (100 vagy 300 mg) acetilszalicilsavat tartalmazó tabletta az Aspirin® Protect.
