Egy könnyű nyári ozsonna

Végre dúskálhatunk a nyár ízeiben, érik a sárgabarack és az őszi is, hegyekben állnak a mézédes és hatalmas dinnyék a piacon. Csak győzzünk válogatni, és otthon aztán kitalálni, hogy mit készítsünk a friss gyümölcsből.

Ha hétvégén kedves ismerősökkel, jó társaságban elüldögélünk, ráérősen elbeszélgetünk a lugas árnyékában, felidézhetünk valami régi világot, ami talán sosem létezett, legfeljebb az emlékekben. Nekünk is csak meséltek róla az öregek, akik azóta már nincsenek. Csak a sosem érzett zamatok maradtak, amik után majd az unokáink is vágyakozni fognak.

Sárgabarackos tejes lepény

Hozzávalók:

60 deka sárgabarack, három tojás, 2,5 dl tej, 7 dkg liszt, 15 dkg cukor, 7 dkg vaj, egy marék szeletelt mandula.

Elkészítése:

A barackokat kimagozom, negyedekre vágom, majd egy kivajazott tortaformába halmozom. A vajat megolvasztom, majd simára keverem a liszttel, a cukorral, a tojásokkal, hozzáöntöm a tejet is. A palacsintatészta sűrűségű keveréket ráöntöm a barackokra, előmelegített 180 fokos sütőben negyvenöt-ötven percig sütöm a lepényt. Amikor megsült és kihűlt, kifordítom a formából, és rászórom a pirított, szeletelt mandulát, így adom asztalra.

Görögdinnyelé

Hozzávalók:

2 kg görögdinnye, két citrom, tíz-tizenöt mentalevél, méz ízlés szerint, rengeteg jégkocka.

Elkészítése:

Szűrővel vagy gyümölcscentrifugával kipréselem a dinnye levét. Mézzel édesítem, hozzáadom az egyik citrom kifacsart levét, a másik citromot belekockázom a lébe. A mentaleveleket kicsit megtöröm, ugyancsak hozzáadom a dinnyeléhez. Jól lehűtöm, és jégkockával kínálom.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!