Sokáig nézegette azt a ruhát az áruház fogasán, de eszébe sem jutott megvenni, mert túl fiatalosnak találta. – Miért mondod, hogy vegyem meg ötvenhat évesen ezt a bombázóknak való szerelést?
– Mert tizenöt évvel fiatalabbnak látszol, ha felveszed! Kiemeli a karcsú derekadat, lefelé elegánsan bővül, és nem is rövid. Elképesztően szexis vagy benne! Ugyanis – ha nem vetted volna észre az ütődött vén fejeddel –, még mindig remek az alakod. Én egyik fogyókúrából pottyanok a másikba, mégis egyre hízom, közben neked nincs hasad, nincs dundi csípőd, és a lábad éppolyan hosszú, mint gimnazista korunkban. – Hát nem vágták le az azóta eltelt ezer év alatt – röhögcsélt tovább Réka, de a barátnője elszántan folytatta. – Azért kerestelek meg, hogy elcsábítsalak hozzánk szilveszterre, mert az én három éve megözvegyült bátyám a te típusodat szereti. A szegény sógornőm, aki rendes-kedves felesége volt a tesómnak, de sajnos nagyon korán elment, hasonló alkattal dicsekedhetett. Irigyeltem is! De téged nem, mert már kamasz koromban megszoktam, hogy csinos vagy.
– És mire mentem a csinosságommal? – komolyodott el Réka. – Te hetven kiló vagy, és vígan élsz a férjeddel, én ötven – amiért nem teszek sokat, legfeljebb hetente egyszer-kétszer futok a közelemben lakó menyemmel –, mégis lelépett a férjem jó tíz évvel ezelőtt, mert nem bírta a kötöttséget. Amire egy húsz évvel fiatalabb kolléganő döbbentette rá. De nem bánom. Ha velem marad, sokkal kevesebb szeretetet tudtam volna adni az imádott fiamnak. Amúgy a válásunk óta a húsz évvel fiatalabb kolléganőt is dobta...
– Hölgyeim, megveszik a ruhát? Öt perc múlva zárunk! – szólt be egy eladónő a próbafülkébe, mire mindkettőjükből kitört a nevetés, mert éppúgy belefeledkeztek a beszélgetésbe, mint középiskolás korukban, amikor órákig "váltották meg a világot" a valahai Filmmúzeum előtt.
– A ruhát megvesszük, mert a nagyságos asszony ebben fog ragyogni a szilveszteri bulin – jelentette ki a barátnő, mire Réka már nem tiltakozott, hiszen a lelke mélyén szívesen elfogadta volna a meghívást. – De mi lesz, ha a fiamék rám akarják bízni a kisunokámat? Évek óta otthon kuksolok szilveszterkor, biztosan nem számítanak arra, hogy programom lehet – gondolta, de a vívódásait nem osztotta meg a barátnőjével, mert felülkerekedett a kíváncsisága. – Nem láttam ezer éve a bátyádat. Milyen most? – kérdezte, amikor a Váci úton ballagtak.
– Olyan, mint volt. Magas és komoly, csakhogy nagyon bezárkózott a felesége halála óta. Szekálom én, hogy keressen magának társat, de nem hajlandó. Most is október óta nyúzom, hogy jöjjön el hozzánk december 31-én. Eleinte nem tudtam meggyőzni, de amikor bedobtam, hogy te is ott leszel, felvillanyozódott. Mert hatvanévesen is emlékszik arra, hogy milyen jól tudtatok együtt táncolni. Mindenki benneteket bámult, amikor roptátok! Emlékszel? Nagyon tetszettél neki, csakhogy te eltűntél, mert beleszerettél a hóhányó férjedbe...
Mire a két barátnő elbúcsúzott, Réka eldöntötte: elmegy az új ruhájában a barátnőjéhez. Alaposan kitárgyalták, kik lesznek ott a bulin – megint jókat nevettek –, és a barátnő a szokásos temperamentumával már azt is látni vélte, hogy kedvenc bátyja és Réka elkábítja a társaságot a táncával. A lelke mélyén abban is bízott, hogy az általa nagyon szeretett két magányos ember majd "összejön". Ez utóbbit azonban nem merte megfogalmazni...
Már késő este volt, amikor Réka felhívta a fiát, de a menye vette fel a telefont. – Nem kell vigyázni az imádott unokádra, mi itthon leszünk! Örülök, hogy bulizni mész szilveszterkor! Örökké csak dolgozol, vagy nekünk segítesz, vagy az unokádra vigyázol, igazán megérdemled! Örülnék, ha felszednél egy rendes pasit – lelkesedett a menye, mire Rékát elöntötte a szeretet. – Tündéri ez a lány, nem is értem, hogy másoknak miért van annyi bajuk a menyükkel – gondolta, ám a következő percben a fia vette át a telefont.
– Anya, megbolondultál? Buliba mész szilveszterkor? – kérdezte, és a hangjából megbotránkozás csendült.
– Meghívott egy barátnőm – felelte Réka zavartan, mire nagy csend támadt a vonal másik végén.
– Hát nem tudom... Mi harmincasok vagyunk, de már kiöregedtünk a szilveszteri hejehujákból. Te most szoksz rá? Hozzánk is átjöhetnél, hogy játssz az unokáddal.
– Igen, most szokik rá – hallatszott be a telefonba a menye határozott hangja. – Amióta megszült téged, rólad szól az élete. És most képzeld el, megenged magának egy laza estét!
– Igazad van, kislányom – gondolta Réka őszinte szeretettel, miközben ránevetett a fogason lógó, bombázó ruhájára.
