Fül-orr-gégészeti vizsgálatok

Garattükrözés

Célja

A garat felső (epi-) és alsó (hipo-) részének vizsgálata. Az előbbinél az orrjáratok, az orrkagylók hátsó része, az orrgarat és a fülkürtök nyílásai, míg az utóbbinál a garat alsó része, a gége- és a nyelőcsőbemenet válnak láthatóvá. Fejlődési rendellenességek, gyulladásos betegségek, polipok, jó- és rosszindulatú daganatok, sérülések, esetleges idegentestek ismerhetők fel.

Leírás

Általában ülve, a garat helyi érzéstelenítését követően végzik. A saját fényforrással bíró merev eszközt bevezetik szájüregbe, egészen a garatig, és a garat felső-, majd alsó részében is megtekintik a különböző anatómiai képleteket.

Előkészítés

A vizsgálatot az öklendezést okozó garatreflex kikapcsolása érdekében helyi érzéstelenítésben végzik.

Figyelem!

Esetenként szükség lehet arra, hogy a látást akadályozó lágy szájpadot félrehúzzák. Ehhez esetleg vékony gumicsövet vezetnek az orron át a garatba, majd az egyik végét a szájon, a másikat az orron át előrehúzzák, és mint egy gyeplővel, eltartják a lelógó lágy szájpadot.

Jó, ha tudja

A garat, nyelvgyök érintése normális esetben garatreflexet vált ki, ami hányingert, öklendezést idézhet elő. Az eszköz típusától függően mód nyílik különböző beavatkozásokra, például szövettani mintavételre, fotózásra, videó készítésére.

Veszélye

Veszélytelen vizsgálat. Ha érzéstelenítőt permeteznek be, az arra érzékeny betegeknél allergiás reakció alakulhat ki.

Fájdalom

Alapvetően nem fájdalmas vizsgálat. A garat, nyelvgyök érintése hányingert, öklendezést válthat ki. Ha érzéstelenítőt permeteznek be, kellemetlen csípő érzést kelthet.

Lelet

Normálisan a nyálkahártya ép, nem gyulladt, polipok, növedékek nincsenek rajta, kóros váladék nem ürül az orrüreg felől. A gége nyálkahártyája ép, a hangszalagok szimmetrikusak, jól mozognak, a hangrés kellő tágasságú, szimmetrikus.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.