Fül-orr-gégészeti vizsgálatok

Az orrüreg hátsó részének vizsgálata

Célja

Az orrüreg hátsó részének és az orrgaratnak a vizsgálata. Láthatóvá válnak az orrjáratok, az orrkagylók hátsó része, az orrgarat és a fülkürtök nyílásai. Fejlődési rendellenességek, polipok, jó- és rosszindulatú daganatok, sérülések, esetleges idegentestek ismerhetők fel.

Leírás

A vizsgált személy összezárt térdekkel, leengedett, laza vállakkal, kezeit az ölében tartva, a vizsgálószékben ül, kisgyermek a szülő ülében, az orvossal szemben, nyitott szájjal. Az orvos homloktükör vagy homlokreflektor segítségével világít be a szájába. Nyelvét spatulával lenyomja. Az orvos a kerek, nyeles gégetükröt, például borszeszégő lángja felett megmelegíti, mert a hideg tükörre pillanatok alatt kicsapódik a kilélegzett levegő páratartalma, és elhomályosítja azt. A tükröt a lágy szájpad mögé vezeti, és segítségével megnézi a vizsgálandó képleteket. Fontos, hogy eközben nyugodtan, lassan, nyitott száján át kell lélegezni.

Előkészítés

A vizsgálatot az öklendezést okozó garatreflex kikapcsolása érdekében rendszerint helyi érzéstelenítésben végzik.

Figyelem!

Esetenként szükség lehet arra, hogy a látást akadályozó lágy szájpadot félrehúzzák. Ehhez esetleg vékony gumicsövet vezetnek az orron át a garatba, majd az egyik végét a szájon, a másikat az orron át előrehúzzák, és mint egy gyeplővel, eltartják a lelógó lágy szájpadot.

Jó, ha tudja

A garat, nyelvgyök érintése normális esetben garatreflexet vált ki, ami hányingert, öklendezést idézhet elő. Fertőzések esetén vattapálcával kenetet vehet az orvos, amelyből kitenyészthetik a kórokozó baktériumot.

Veszélye

Veszélytelen vizsgálat. Ha érzéstelenítőt permeteznek be, az arra érzékeny betegeknél allergiás reakció alakulhat ki.

Fájdalom

Alapvetően nem fájdalmas vizsgálat. A garat, nyelvgyök érintése hányingert, öklendezést válthat ki. Ha orrnyálkahártya érzéstelenítőt vagy a duzzanatot lelohasztó szert permeteznek be, kellemetlen csípő érzést érezhet.

Lelet

Normálisan a nyálkahártya ép, nem gyulladt, polipok, növedékek nincsenek rajta, kóros váladék nem ürül az orrüreg felől.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.