Vérzékenység
Betegségleírások
Ha túl jók a gyógyszerek, a beteg nem vigyáz magára
A gyógyszergyártás a ritkábban, kisebb odafigyelés mellett használható gyógyszerek kifejlesztésén dolgozik, mert ez kényelmesebb a betegnek. Ugyanakkor veszélyeket is rejt magában: az orvos kevesebbet találkozik a beteggel, ez pedig ronthatja a terápia hatékonyságát.
Veszélyesebb a járvány a hemofíliás betegekre?
Mivel az utóbbi hetekben a hírek csak a koronavírusról szólnak, kevés figyelmet kapott csupán a hemofíliások április 17-ei világnapja. Pedig erről a betegségről is fontos beszélni, főleg mert a vérzékenységnek olyan típusai is vannak, amelyeknél immungyengítőket alkalmaznak. Mire kell figyelniük azoknak, akiket hemofíliával kezelnek?
Gyógyszerkereső
Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.