Üvegházhatású Gázok
Mennyire környezetbarát a magyar közlekedés?
Ezen a héten mérik fel a szakemberek a járművek környezetvédelmi állapotát. A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében végzett vizsgálatok az ország négy nagyvárosában zajlanak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Ez áll a globális felmelegedés hátterében
A globális hőmérséklet emelkedéséért az emberi tevékenység mellett más külső tényezők is felelősek. Az óceáni ciklusok azonban szinte egyáltalán nem hatnak a klíma változására - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.