
Sebgyógyulás




A legnagyobb tévhitek a sebkezelésről
Egy kis karcolás itt, egy kis horzsolás ott: a mindennapokban gyakrabban sérül meg a bőrünk, mint gondolnánk. És bár a kicsi sebeket sikerrel kezelhetjük otthon is, egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük. Az orvostudomány fejlődésével sok régi elmélet elavulttá vált. Érdemes tehát leszámolni a legnagyobb tévhitekkel.





Négy tipp: a nedves sebgyógyítás rejtelmei
Általános tévhitnek számít, hogy a kisebb sebekkel nem kell foglalkozni, maguktól begyógyulnak. Azonban az egészen apró, felületi sérülések is könnyen elfertőződhetnek. És ha nincsenek kitisztítva, a kórokozók is könnyedén elszaporodhatnak bennük.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!




Kölyökkutyákkal üzleteltek, börtönbe kerülhet két állatorvos
Vádat emeltek egy vezető beosztású hatósági állatorvos, egy szolgáltató állatorvos és nyolc további személy ellen bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Az elkövetők a jogszabályok megszegésével szállítottak kisállatokat Magyarországról az Európai Unió tagállamaiba.





Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet. Főként a főváros és az Északi-középhegység térségében előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, amely napközben fokozatosan szűnik, illetve reggelig a déli határvidéken gyenge ónos eső is lehet. Eközben a déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik, amely elsősorban hazánk nyugati felét érintheti. A Dél-Dunántúlon főként eső várható, máshol havas eső, majd egyre inkább havazás lesz a jellemző, de kiemelten az Észak-Dunántúlon, illetve kisebb eséllyel a főváros térségében ónos eső is előfordulhat. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, a déli határnál lesz enyhébb az idő. Késő este -4, +3 fokot mérhetünk. A meteorológiai előrejelzések szerint fronthatásokra napközben nem kell számítani, így a frontérzékenyek rövid időre fellélegezhetnek.