Reflex
Miért vannak ajkaink?
Télen kiszáradnak és kirepedeznek, az év összes hónapjában hiperérzékenyek és sérülékenyek, és az állatvilág összes faja közül csak mi vagyunk azok, akiknek kifordultak az ajkai és étkezés közben gond nélkül rájuk is haraphatunk, ha figyelmetlenek vagyunk. Adott tehát a kérdés: miért vannak ajkaink egyáltalán?
Hogyan csinálják a kardnyelők?
Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében egy igen veszélyes mutatványról, a kardnyelésről olvashatnak.
Gyógyszerkereső
A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.