Hogyan csinálják a kardnyelők?

Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében egy igen veszélyes mutatványról, a kardnyelésről olvashatnak.

A kardnyelés több száz éves mutatvány, melyet már az ókori Görögországban és Rómában is gyakoroltak. A középkorban rendkívüli népszerűségnek örvendett, majd lassan kihaltak az ezt űző utcai mutatványosok (sőt Skandináviában be is tiltották, mert nem tartották elég kifinomultnak). Később azonban újra elterjedtek a kardnyelők, és napjainkban is jó néhány mutatványos foglalkozik ezzel.

Az emberi furcsaságokkal, "szörnyszülöttekkel" szemben a kardnyelés tanulható képesség. Tulajdonképpen azt a mozdulatsort nevezzük kardnyelésnek, mikor a mutatványos egy kardot (vagy más tárgyat) vezet a nyelőcsövén keresztül a gyomorba. Valójában természetesen nem nyelésről van szó, hiszen a kardnyelő igyekszik tudatosan ellazítani a gégét, a nyelőcsövet és a záróizmokat, vagyis az emésztőrendszer felső traktusát, melyet egyébként általában akaratlanul működtetünk.

A kardnyelés tanulható képesség

A kardnyelés tanulható képesség Emellett ki kell iktatni az úgynevezett garatreflexet is. Ez a reflex akkor lép életbe, amikor valami megérinti a lágy szájpadlást hátsó részét, öklendezéssel jár együtt, és azért fontos, mert hozzájárulhat az idegen test eltávolításához a szájból, illetve a gégetájékról. A kardnyelőnek teljesen hátra kell hajtania a fejét, hogy a nyelőcső minél egyenesebb legyen, és arra is ügyelni kell, hogy a gyomor is megfelelő helyzetben legyen. A kardnyelés rendkívül veszélyes mutatvány, hiszen az "idegen tárgy" alig néhány centiméterre van olyan fontos szervektől, mint a szív vagy a tüdő.

A kardnyelésnek igen kellemetlen mellékhatásai is lehetnek, a nyelőcső irritációjától és fájdalmától egészen a nyelőcső vagy gyomor sérüléséig és a belső vérzésekig . Összesen 29 olyan esetet jegyeztek fel az elmúlt százharminc évből, melyben a kardnyelő rosszul sikerült mutatványa halálos következményekkel járt.

Más döbbenetes betegségekről is tudni szeretne? Íme sorozatunk további cikkei:

A gyíkember
Az elefántember
A szakállas nők
A farkasember
A háromlábú férfi
Meglepő módon, a kardnyelés nemcsak a szórakoztatást szolgálta, hanem az orvosi technika fejlődését is elősegítette: egyedi képességeik hozzásegítették a szakembereket a nyelőcső és a gyomor jobb megismeréséhez, illetve az endoszkópos vizsgálati technológiák kidolgozásához. Az első, endoszkópos nyelőcsővizsgálatot is egy kardnyelőn végezték, és az elmúlt években is több kutatásba vontak be kardnyelőket, például azért, hogy a segítségükkel jobban megérthessék a nyelési rendellenességeket, és hatékonyabb kezelési módszereket dolgozhassanak ki a különböző nyelési nehézségekkel küzdők számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.