Pacemaker
Ez a 2 centis eszköz mentette meg száz ember életét
A pacemaker egy szívritmus-szabályozó készülék, amely a szervezetbe ültetve elektródákkal kapcsolódik a szívhez, és elektromos impulzusokkal vezérli a szívizom megfelelő összehúzódását - ha a beteg szívritmuszavara miatt ez nem megfelelő. Ebből az eszközből létezik egészen aprócska is. A különleges készülékből már a századikat is beültették Magyarországon. Ennek jelentőségéről dr. Duray Gábort, az MH Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály főorvosát kérdeztük. Interjú.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Így segíthet az AI a magyar betegeknek – Fiatalok ötletei formálhatják a jövő egészségügyét
Köztudott, hogy a hazai egészségügy számos kihívással küzd, de vajon segíthetnek ezen a technológiai újítások? Három fiatal innovátor mutatja be, hogyan könnyítheti meg a betegek életét egy-egy jó ötlet.
A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.