Memóriafejlesztés
Ez a jó emlékezet titka
Ha emlékezni akarunk valamire, hangosan ki kell mondanunk, állítja egy új kanadai tanulmány. A Montreal University 44 önkéntessel végzett anyagából kiderül, hogy azon emberek memóriája, akik hangosan kimondják mindazt, amire emlékezniük kell, sokkal jobb azokénál, akik csendben teszik mindezt.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Tényleg meglátszik a vashiány az arcbőrön? – Az orvosok szerint ezek az árulkodó jelek
Az egyik új TikTok-trend szerint a „ferritin face” a vashiány jele lehet. A valóság viszont ennél összetettebb: szakértők árulják el, mely tünetek utalhatnak valóban alacsony vasszintre, és mikor kell orvoshoz fordulni.
A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.