Liszterózis
Tovább gyűrűzik a lisztériabotrány
A Nébih szerint nem hibázott a visszahívott fagyasztott zöldségek gyártója, pedig az ügyben Európa-szerte 47 megbetegedést regisztráltak és 9 haláleset is történt. Most Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke mondta el, miként lehetnek mégis biztonságosak a halálos mérgezéseket okozó termékek.
Egy alkoholistának hitt beteg esete
Alkoholistaként kezeltek egy olyan beteget, aki nem szokott inni. Magas lázát közben csillapítani próbálták. Ez súlyos fertőzés jele volt, amely ellen a szervezete így próbált védekezni. A helyes diagnózis megállapítása után végül megmentették a német férfi életét.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Sokan az öregedés velejárójának hiszik, pedig kognitív hanyatlást jelezhet ez a változás
Régóta ismert, hogy a testmozgás kedvezően hat az agy működésére. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor arra is rávilágít, hogy az összefüggés fordítva is igaz: az aktív életmód fenntartásához egészséges agyműködésre van szükség.
Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.