Koronavírus: új gyógymód jöhet

Új gyógyítási technológia alkalmazásával kapcsolatban kötött megállapodást két magyar egyetem és egy gazdasági társaság.

Egy már előkészített technológiát szeretnének mielőbb alkalmazni a koronavírus-fertőzésben szenvedő betegeknél. Ennek érdekében kezdett együttműködésbe a CAPTEC Medical Kft., a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem. Az együttműködésben egy olyan, még kidolgozás alatt álló új technológiát alakítanának át a szakemberek a koronavírusos betegek gyógyítása érdekében, amelyet elsődlegesen a tumoros betegek kezelésére szántak.

Új gyógyítási technológiát vetnének be a COVID-19 ellen. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Az új módszer lényege

A CAPTEC már hat esztendeje dolgozik egy olyan technológia kidolgozásán, amely alkalmas lehet a humán véráramban található tumorsejtek, vírusok és baktériumok célzott eltávolítására. A munka eredményeként már nemzetközi szabadalom is létre jött. Az eljárás lényege, hogy a betegek vérét egy speciális szűrőn átvezetve az elváltozást okozó kórokozókat szelektíven, hatékonyan eltávolítják, ezzel pedig az áttéteket okozó tumorsejtek száma radikálisan csökken, a betegek túlélési esélye pedig jelentősen nő. A cég már korábban megkezdte a technológia átalakítását a koronavírus elleni küzdelemhez, és azért kötött együttműködést a két felsőoktatási intézménnyel, hogy a technológiát minél előbb alkalmazhassák a COVID-19-es betegek kezelése során.

A Pannon Egyetem a fehérjemérnöki és biotechnológiai tapasztalatot, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársai pedig a szükséges virológiai szaktudást és biológiai biztonsági hátteret adják a sikeres együttműködéshez. Hozzátették, a kooperáció szorosan illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azon törekvéseihez is, hogy támogassák a jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató, gyors növekedésre képes társaságok és a hazai akadémiai szféra együttműködését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!