Konditerem
6 okostelefonos alkalmazás, amit kipróbáltunk az egészség jegyében
Tévhit, hogy az okostelefonokat csak játékra vagy navigációra lehet használni, hiszen számtalan hasznos alkalmazás közül válogathatnak azok is, akik egészségükért, egészségtudatosságukért tennének segítségével. Néhány alkalmazást teszteltünk mi is.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Hétvégi időjárás: elnyújtott front terheli meg a szervezetünket
A hétvégén nem egy erős, klasszikus front okozhat panaszokat, hanem egy elnyúló, kevert fronthatású, ciklonális időjárási helyzet, amely különösen a frontérzékenyeket, fejfájásra, ízületi fájdalomra, vérnyomásproblémákra hajlamosakat viselheti meg.
Átmeneti szakadozások mellett többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, emellett párásság is előfordulhat néhol. Időszakos jelleggel előfordulhat kisebb eső, zápor - legkevésbé a középső országrészben. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de az északkeleti tájakon néhol csak 4, 6 fok valószínű. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.