Csak óvatosan a konditeremben

A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a fitneszőrültek ahelyett, hogy meghosszabbítanák, inkább évekkel kurtítják meg az életüket.

A túl sok edzés megárt a szívnek

A szakértők azt állítják, hogy bár a rendszeres, mértékletes testmozgás, például a kocogás jót tesz az egészségünknek, ezt is túlzásba lehet vinni. A Heart szakfolyóirat korábbi cikkében James O' Keefe és Carl Lavie kardiológusok, akik maguk is rajonganak a kocogásért, azt állítják, hogy a sportőrülteknek napi 30-50 percre kell korlátozniuk az edzést, a maratont pedig olyan eseménynek kell tekinteni, amit legfeljebb néha-néha, vagy életünkben egyszer érdemes lefutni, nem pedig rendszeresen.

A konditeremben fokozottan óvatosnak kell lenni, vigyázni kell a szívre
A konditeremben is vigyázni kell a szívre

A kardiológusok arra figyelmeztetnek, hogy a napi egy-két órát meghaladó edzés károsíthatja a szívet, szöveteinek megnyúlását, szakadását és hegesedését okozhatja, ami növeli a veszélyes szívritmuszavarok kockázatát.

Érveiket két kutatás eredményei támasztják alá, amelyek azt bizonyítják, hogy sok más dologhoz hasonlóan az edzésben is érdemes mértéket tartani . Az elsőben több mint 50 ezer embert követtek nyomon közel harminc évig, és kiderült, hogy a 14 ezer kocogó a kutatási időszakban 19 százalékkal kisebb valószínűséggel halt meg, mint a többiek. Az alaposabb elemzés azonban arra is fényt derített, hogy a hosszabb élet előnye csak azokra vonatkozott, akik hetente 8-32 kilométert futottak.

Azok viszont, akik ennél többet futottak, egészségügyi szempontból nem várhattak jobb eredményeket, mint azok, akik nem kocogtak. Az eredményekből ráadásul az is kiderült, hogy a gyors futás is csak korlátozott előnnyel jár a kényelmes, 9-10 km/órás kocogáshoz képest.

A 20 ezer dán résztvevővel készült Koppenhágai Városi Szív Tanulmány keretében végzett dán kutatás pedig azt mutatta, hogy a laza kocogás jelentős mértékben, akár öt évvel is növelheti az élettartamot.

Edzés után: mi a legjobb fehérje? A fehérjéknek a sportban betöltött szerepe, a teljesítményre gyakorolt hatása, az egyik legtöbbet kutatott és vitatott terület a sporttáplálkozással foglalkozó szakemberek, az edzők és a sportolók körében. A témát korábban Angyal Viktória sportdietetikus segített körbejárni .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.