Hosszú Covid Tünetek
A hosszú COVID sokkal ijesztőbb, mint gondolták
Nehéz rávenni az egészségügyi szakembereket, hogy vegyék komolyan a COVID-19 miatt koncentrációs és memóriaproblémákkal küzdő betegek tüneteit - derült ki egy nemrégiben zárult vizsgálatból. Pedig a kutatók szerint súlyos veszélyt jelezhetnek a kognitív zavarok: például az agy zsugorodását.
A COVID-on átesettek csaknem negyedét érinti ez
A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint. A kutatásban mintegy kétmillió olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték, akik az elmúlt évben elkapták a betegséget.
Hónapokra munkaképtelenné tehet a hosszú COVID
Becslések szerint több százezer embert sújthat az új típusú koronavírus leküzdése után ismeretlen okból jelentkező hosszú COVID szindróma Németországban. Sajnos az sem ritka, hogy az érintettek hónapokra kiesnek a munkájukból az elhúzódó panaszok miatt.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.