Hdl-Koleszterin
Magas koleszterinszint: ezért kell foglalkoznunk vele
Bár a magas koleszterinszint önmagában sokak szerint nem betegség, de ha nem kezelik, súlyos következményekkel járhat; az agyvérzés, a szívroham vagy a trombózis egyaránt jobban veszélyezteti azokat, akik nem tesznek a magas koleszterinszint ellen.
Mely zsírok egészségesek, és melyek kevésbé?
A zsírokat általában olyan egészségtelen dolgoknak képzeljük el, amelyeknek leginkább az elhízást köszönhetjük. Az igazság azonban az, hogy számos, kifejezetten fontos funkciót látnak el szervezetünkben, ahol az egyik legfontosabb energiaszolgáltatók.
A telítetlen zsírsavak szerepe a szervezetben
A zsírsavak nagy családján belül fontos szerepet töltenek be a telítetlen zsírsavak. Halljuk is sok helyről, hogy fogyasszunk belőlük többet, mint telített társaikból, mert szervezetünknek szüksége van rájuk. Hogy miért, azt cikkünkből megtudhatjuk.
Gyógyszerkereső
A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.