Az utóbbi évek tudományos felfedezései a koleszterinről

Azt vettük számba, hogy a sokszor mumusként emlegetett koleszterinnel kapcsolatban melyek voltak az utóbbi évek legérdekesebb megállapításai.

Jó koleszterinnel a daganat ellen? A HDL, vagyis a jó koleszterinről kiderült, hogy magasabb vérszintje nemcsak a szívbetegség ellen véd, de a daganatos betegségek kockázatát is csökkenti – tették közzé a Journal of the American College of Cardiology folyóirat hasábjain. 24 randomizált kísérlet után a kutatók megállapították ugyanis, hogy a HDL szintjének minden 10 mg/l-nyi emelkedése 36 százalékkal csökkentette a daganatok kockázatát, más tényezőktől, például a dohányzástól, az elhízástól és az életkortól függetlenül.

Telítetlen zsírokkal a memóriáért

Az Annals of Neurology című szakfolyóirat egyik tanulmányában a telítetlen és az úgynevezett rossz zsírok agyi és kognitív funkciókra gyakorolt hatásait vizsgálták. Azt találták, hogy a vizsgálatokban részt vevő nők közül azok teljesítettek jobban a kognitív funkcióikat vizsgáló teszteken, akik főként telítetlen zsírokat, például olívaolajat fogyasztottak, és azok a leggyengébben, akik elsősorban telített zsírokat iktattak étrendjükbe.

Okereke, a tanulmány egyik szerzője szerint megállapításaik azért jelentősek, mert rámutatnak arra, hogy egyszerű étrendi változtatással, a rossz zsírok jókra cserélésével (tehát a jó koleszterinben gazdag étrenddel) megelőzhető a memória hanyatlása.

Mi köze a pikkelysömörnek a koleszterinhez?

Az alcímben feltett kérdésre egyszerű a válasz: a pikkelysömör okozta gyulladás változásokat okozhat a koleszterinszintben, így a nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) jótékony hatását is ellensúlyozhatja – ezt állítják legalábbis a Pennsylvaniai Egyetem kutatói a Circulation folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Mint azt dr. Nehal Mehta elmondta, 78 pikkelysömörben szenvedő beteg koleszterinszintjét mérték meg, emellett megvizsgálták a koleszterinrészecskék számát és méretét is. A mérési eredményeket 84 egészséges emberével vetették össze. Kiderült, hogy a pikkelysömörös betegekben nagyobb volt a más kockázati tényezőkkel nem összefüggő, alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) , vagyis rossz koleszterin részecskék száma. Ezek az eredmények tehát magyarázattal szolgálhatnak arra, miért vannak kitéve a pikkelysömörben szenvedő betegek a szívroham, a stroke és a szív-érrendszeri halálozás megnövekedett kockázatának, különösen közepes-súlyos pikkelysömör esetén.

A rossz zsírok jókra cserélésével megelőzhető a memória hanyatlása

Csökkentsük fűszerekkel!

Tudjon meg többet a jótékony fűszerekről: paprika . Az inzulin- és a vérzsírszintünkre is jó hatással lehet, ha változatosan fűszerezve készítjük ételeinket. Sheila West és munkatársai azt bizonyították ugyanis, hogy a fűszerek – különösen a fahéj, a kurkuma, a rozmaring, az oregánó, a hagyma, a fokhagyma és a paprika – segíthetik ellensúlyozni az oxidatív stressz okozta érelmeszesedést, illetve a rossz koleszterin hatásait. Az említett fűszerek kifejezett antioxidáns tulajdonsággal rendelkeznek, és ezzel egész sor krónikus betegség kockázatát csökkentik – számoltak be eredményeikről a Journal of Nutrition hasábjain.

+1 érv a koleszterincsökkentés mellett

Immunrendszerünk is hálás lesz, ha nem hagyjuk magasra kúszni koleszterinszintünket: így segíthetjük szervezetünket a fertőzések elleni védekezésben – figyelmeztetnek az Edinburgh-i Egyetem munkatársai a PLoS Biology című szakfolyóirat egyik cikkében. A tudósok azt fedezték fel, hogy egy kulcsfontosságú immunhormon, mely a fertőzések során keletkezik, csökkentheti a koleszterinszintet , és ezáltal megfosztja a vírusfertőzéseket attól az anyagtól, amelyre szükség lenne a növekedésükhöz.

Az eredmény humán alkalmazása még távol van, ám lehetséges, hogy a sztatinokhoz hasonló szerekkel a jövőben nem csak az ártó LDL-koleszterin szintjét csökkenthetik, de az emberek fertőzések elleni védelmét is erősíthetik.

Forrás: Science Direct

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.