Halálos Betegségek
Ennyi rákos halt meg a válság miatt
Világszerte félmillió rákbeteg halálához járult hozzá 2008 és 2010 között a gazdasági válság a londoni Imperial College tanulmánya szerint: számtalan beteg munkanélkülivé válása vagy az egészségügyi rendszer visszafejlesztése miatt nem kapott megfelelő kezelést.
A halálgének négy évvel is megrövidíthetik az életet. De kiét?
Feltárták a kapcsolatot a DNS-mutációk és az átlagosnál előbb bekövetkező halál között több mint 150 ezer ember vizsgálata alapján. Arra voltak kíváncsiak az Edinburghi Egyetem kutatói, hogy az egyes emberekben felfedezhető mutációk összefüggtek-e valamilyen módon a szülők halálával.
Nyugalomban meghalni: David Bowie a példa
"Palliatív orvos vagyok. Amit Ön a halála előtti időkben tett, és amit a halálról közvetített, nagyon mély hatással volt rám, és azokra, akikkel együtt dolgozom" - írja Dr. Mark Taubert, aki a British Medical Journal internetes blogjában tette közzé David Bowie-nak szóló levelét.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.