Rejtélyes betegség támadott meg gyerekeket

Ismeretlen betegség szedi áldozatait a mianmari gyerekek között. Június közepe óta legalább harmincan haltak meg az ország északnyugati részén a légzési nehézségekkel járó kórban.

A problémával már két hónapja küzdenek, de a kormánytól eddig még semmilyen segítséget nem kaptak – mondta el egy helyi tisztségviselő, Kaj Szai.

A haláleseteket az ország egyik legszegényebb térségében, a Naga régióhoz tartozó Nanjun és Lahe városában jegyezték fel. A fővárostól, Ranguntól 1300 kilométerre fekvő, Indiával határos Naga régióban megállt az idő. A hegyvidéki területen hiányzik az alapvető egészségügyi ellátás , az oktatás és az infrastruktúra, általános a fejletlenség.

Ismeretlen betegség szedi áldozatait a mianmari gyerekek között

Kaj Szai szerint az áldozatok többsége 5 évnél fiatalabb volt. A ragályosnak tűnő betegséget a tisztségviselők nem tudták azonosítani. A fertőzöttek vérmintáinak kiértékelését még nem fejezték be. A történtekre sem az ország egészségügyi minisztériuma, sem járványügyi hivatala nem reagált. A helyi hatóságok ideiglenesen megtiltották a térség lakóinak a nagyobb utazásokat, hogy elkerüljék a fertőzés tovaterjedését.

A leggyakoribb fertőző betegségeket, például a náthát, torokfájást, megfázást egyaránt okozhatja baktérium és vírus is. A tünetek nagyon hasonlóak lehetnek, de különböző kezeléseket igényelnek. Hogyan különböztethetjük meg ezeket? Részletek!

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.