A halálgének négy évvel is megrövidíthetik az életet. De kiét?

Feltárták a kapcsolatot a DNS-mutációk és az átlagosnál előbb bekövetkező halál között több mint 150 ezer ember vizsgálata alapján. Arra voltak kíváncsiak az Edinburghi Egyetem kutatói, hogy az egyes emberekben felfedezhető mutációk összefüggtek-e valamilyen módon a szülők halálával.

Azt találták, hogy azok az emberek, akik akár az ApoE vagy CHRNA gének mutációját hordozzák (s ez több mint a lakosság kétharmada) akár 12 hónappal előbb is meghalhattak az átlagnál. De az azok, akiknél mindkét mutáció megtalálható, közel négy évvel rövidebb élettartamra számíthatnak. Ez az együtt állás szerencsére 1000-ből csak 3 embert veszélyeztet. A kutatók úgy gondolják, hogy a jelzett géneket eltérései a rák, légzőszervi betegségek és az Alzheimer-kór kialakulásához kapcsolódnak.

Dr. Peter Joshi, a Edinburghi Egyetem népegészségügyi intézetének szakértője kijelentette: „Bár e genetikai változatok hatása az élettartama meglepően nagy, fontos megjegyezni, hogy ez csak a történet egyik része. Az életünk hosszára mi magunk nagyobb hatást gyakorlunk azzal, ahogyan élünk.” Ez a magyarázata, hogy a felfedezett veszélyes génmutációk elvben a lakosság kétharmadának megrövidíthetné az életét, de mégsem képesek lehúzni az átlagot, mert a többség életvitele nem ad alkalmat a hibás géneknek, hogy jelentős hatást gyakoroljanak.

Az orvostudomány fejlődésével egyre több új terápiás út nyílik, amely reményt adhat a rákos betegeknek. Ezek közül az egyik olyan molekuláris vizsgálatokra épül, amelyekkel időben felismerhető a sejtek rákos elváltozása, s így hatékonyabb, célzott terápia válik lehetővé. Részletek! De a mostani felfedezés felveti a lehetőséget, hogy a jövőben szűrni kezdjék az emberek a genetikai mutációit, s akinél fenyegető biológiai örökséget találnak, azt rávegyék az egészségesebb életmódra , a genetikai hatások enyhítésére. Például a CHRNA génvariánst hordozóknál nagyobb valószínűséggel alakul ki tüdőrák, ha dohányzik. Ezért jobb, ha nem teszik.

Egyes génmutációk korábbi halálhoz is vezethetnek

A kutatás azt is megállapította, hogy a génváltozatok különbözően hatottak a férfiak és a nők élettartamára. A nőknél erősebben nőtt az Alzheimer-kór esélye, miközben a férfiaknál ugyanez a génvariáció a tüdőbetegségek valószínűségét emelte meg.

Dr. Jim Wilson az egyetem egy másik szakértője szerint ezek a felismerések csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ahogy egyre több adat áll a rendelkezésükre már az idén, arra számítanak, hogy további felfedezéseket tesznek, amelyek közül néhány lehet, hogy jótékony hatást gyakorol majd az egészséges életről alkotott képünkre.

Forrás: The Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!