Gyermekvállalási Kedv
Így hatott a gyermekvállalási kedvre a járvány
Egy idén ősszel végzett online felmérés szerint a gyermekvállalás előtt álló párok kétharmadának családbővítéssel kapcsolatos döntését nem befolyásolta a koronavírus-járvány, azok száma pedig kiegyenlítődik, akik a vírushelyzet miatt tolják vagy éppen előre hozták a babavállalást. A válaszok alapján kijelenthető, hogy a koronavírus nem hoz változást a születések számában, azaz sem visszaesés, sem baby-boom nem várható 2021-ben.
Koronavírus: elmaradhat a baby boom
A megkérdezett párok négyötöde nem tervez gyermeket vállalni a koronavírus-krízis ideje alatt - derült ki egy olaszországi felmérésből. Az eredmények szögesen ellent mondanak azoknak a felvetéseknek, miszerint a járvány miatt lezárások nyomán megugorhat a születésszám az elkövetkező időszakban.
Ez várhat a magyarokra 20 év múlva
2040-ig jelentősen csökkenhet Magyarország népessége, és az sem lehetetlen, hogy emelni fogják a nyugdíjkorhatárt - minderről Spéder Zsolt, a KSH Népesedéstudományi Kutatóintézetének vezetője beszélt. A szakember arra is rámutatott: a munkaerőpiacon erőteljesen növekednek az egyenlőtlenségek, és most úgy tűnik, nem biztos, hogy ez a jövőben változni fog.
A szülési rémtörténetek így rombolnak
A terhesség és a szülés a nők életének egyik legfontosabb eseménye, ami lehet nagy öröm, de stressz és a szorongás forrása is. A várandós kismamák gyakran aggódnak a szüléssel járó fájdalom miatt, és azért is, hogy valami baj történik a magzatukkal vagy velük magukkal. Az aggályokat szinte minden terhes nő megtapasztalja bizonyos mértékben. De vannak, akiknél ez a helyzet fóbiává növekszik.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.