Nem meglepő, melyik országban születik a legkevesebb gyerek

Újabb mélypontot ért el a termékenységi ráta Dél-Koreában, ahol a mutató 2018-ban csökkent először egy alá.

Ahogy arról a BBC Online is írt, ismét Dél-Koreában a legalacsonyabb a termékenységi ráta a világon. Míg tavaly átlagosan 0,84, addig idén már csak 0,81 gyermek jut egy nőre, ami azt jelenti, hogy nem minden termékeny korú nő ad életet gyermeknek. Az egy év alatt tapasztalt csökkenés ugyan csekély, ám figyelembe véve, hogy ez a tendencia immár hat éve folytatódik, és hogy a világ fejlettebb országaiban a termékenységi ráta átlagosan 1,6 körül alakul, Dél-Koreának nem túl jók a kilátásai, már ami a népességszám jövőbeli alakulását illeti. 

népességfogyás, gyermekvállalási kedv
Ismét Dél-Koreában a legalacsonyabb a termékenységi ráta a világon. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Átlagos népességfogyás mellett családonként legalább két gyermek születésére „van szükség” ahhoz – ez 2,1-es rátát jelent –, hogy egy ország népessége migráció nélkül is nagyjából azonos szinten maradjon – írja a BBC. Dél-Koreában azért is drámai a változás, mert a nőknek az 1970-es évek elején átlagosan még négy gyermekük volt.

A csökkenő népesség egyébként nemcsak Dél-Koreában, hanem más országokban is hatalmas problémát jelent: az egészségügyi szolgáltatások és a nyugdíjak iránti igény nő, ugyanakkor mivel évről-évre kevesebb fiatal áll munkába, viszonylag rövid idő alatt komoly munkaerőhiány alakul ki, ami negatív hatással van a gazdaságra. Dél-Koreában nagy riadalmat keltett, amikor 2020-ban – először – a halálozás több volt, mint a születés.

Nem véletlenül romlik a helyzet

Szakértők szerint a gyermekvállalási kedv érzékelhető hanyatlásában fontos szerepet játszik a gazdasági nyomás és a karrier, de a párok döntését a magasabb megélhetési költségek, az emelkedő lakásárak és a koronavírus-járvány hatásai is befolyásolják. Dél-Koreában ráadásul sok nő magasan képzett, ennek ellenére munkahelyükön nem egyenlőek az azonos képzettségű férfiakkal: a nemek közötti bérszakadék a gazdag országok közül itt a legnagyobb. És mivel a házimunka és a gyermekgondozás nagy része még mindig a nőkre hárul, általában választaniuk kell a családi élet és a karrier között.

Amennyiben folytatódik a jelenlegi tendencia, és Dél-Korea népessége tovább csökken, megtorpanhat a gazdaság növekedése. Nem lesz elég ember az elöregedő lakosság gondozására, és kevesebb fiatalt tudnak majd besorozni a hadseregbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra