Génmódosított Élelmiszer
Jön a forradalmi hamburger
Az emberek alapvetően növényevő állatokat esznek. Ha a középső lépést megszüntetnénk és mi magunk ennénk növényeket, azzal jelentősen csökkentenénk a szén-dioxid-kibocsátásunkat, a mezőgazdaság földhasználatát, megszüntetnénk a vörös hússal kapcsolatos egészségügyi kockázatokat, sőt enyhítenénk az állatok jóléte miatti etikai aggályokat is. E terv végrehajtásának fő akadálya azonban, hogy a húsevés élvezetes. Mégis van megoldás.
Így ismerjük fel a génmódosított élelmiszert
Szigorúbbá váltak a GMO-mentes termelés szabályai, kedden életbe lépett a genetikailag módosított szervezetektől mentes termelés szabályait, valamint a GMO-mentes élelmiszer és takarmány előállítás és forgalmazás feltételeit meghatározó magyarországi rendelet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Nincs olyan élelmiszer, ami ne lenne génmódosított
Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, tévés műsorvezető és a tudomány elkötelezett híve szerint a génmanipulált élelmiszerek ellen tiltakozók közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ami ellen protestálnak, azt az emberiség évezredek óta gyakorolja és szinte semmi olyan étel nem kerül az asztalunkra, amelynek ne módosítottuk volna a génkészletét.
Génmódosított élelmiszerek: érvek és ellenérvek
Az európaiak nagyrészt a génmanipuláció-mentes mezőgazdaság hívei, ennek ellenére az EU a tagállamokban engedélyezte az emberi és állati fogyasztásra szánt génmódosított termékek kereskedelmét, illetve a repce, a kukorica és a szója termesztését is.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.