Citrusfélék
Ezeket együk, ha télen is szép bőrt szeretnénk
A száraz, hámló, kirepedezett, esetleg begyulladt bőr problémája télen még azokat is utolérheti, akiknek egyébként nem szoktak ilyen jellegű gondjai lenni, hiszen ilyenkor kint nagyon hideg, bent pedig nagyon száraz a levegő. Éppen ezért érdemes megfelelő táplálkozással is erősíteni, belülről is ápolni a bőrünket.
Miért egészségesek a citrusfélék?
Eddig is tudtuk, hogy a citrusfélék nagyszerű C-vitaminforrásnak számítanak, de emellett is számos egészségügyi előnye van, ha rendszeresen fogyasztjuk ezeket. Nemcsak finomak, de sok bennük az értékes tápanyag, így minden kiegyensúlyozott étrendben ott van a helyük.
Étrend-kiegészítő állíthatja meg a prosztatarákot?
A prosztatarákos esetek száma - az egyre fejlettebb diagnosztikai módszerek miatt is - egyre csak emelkedik, ez pedig olyan módszerek kifejlesztésére sarkallja a kutatókat, amelyek elkerülhetővé teszik, lelassítják vagy teljesen megfékezik ezt a potenciálisan halálos kórt. A rák azonban nagyon összetett betegség, így védekezni sem könnyű ellene.
Ilyen gyümölcsöket együnk az egészségért - infografika
A második világháborúban a vadászpilóták sok vörösáfonya dzsemet kaptak, mert rájöttek, hogy ez javítja a látásukat. Más gyümölcsök pedig más szerveinkre hatnak jótékonyan. Infografikánkban összefoglaltuk, hogy mely gyümölcsök használnak a legtöbbet az egészségünknek.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Tényleg mérgező a narancs- és a citromhéj?
Zoltai Anna, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság osztályvezetője arra figyelmeztet, a citrusgyümölcsök felületét általában különböző vegyületekkel kezelik.
VideóRendelő: Tényleg mérgező a narancs- és a citromhéj?
Zoltai Anna, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság osztályvezetője arra figyelmeztet, a citrusgyümölcsök felületét általában különböző vegyületekkel kezelik.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.