Aranyér Megelőzése
Szakmák, amelyek aranyérre hajlamosíthatnak
A sok ülés, illetve az, ha gyakran éri nyomás a hasüreget, kockázati tényezőt jelent több érrendszeri betegség, köztük az aranyér kialakulásában is. Főleg akkor, ha mozgásszegény életmóddal és egészségtelen táplálkozással is párosul. De mit tehetnek azok, akik a munkájuk miatt kényszerülnek rá arra, hogy napi 8-10 órán keresztül föl se álljanak az asztaluk mellől? Vagy azok, akiknek rendszeresen kell nehéz súlyokat emelni?
A leggyakoribb kérdések az aranyérről
Szégyelljük, félünk róla beszélni, még orvoshoz is alig merünk elmenni – pedig fontos lenne tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, hiszen az aranyér mára gyakorlatilag népbetegséggé vált. Ahhoz pedig, hogy megfelelően lehessen kezelni, vagy hogy el lehessen kerülni a kialakulását, fontos, hogy tisztában legyünk a legalapvetőbb információkkal.
Kiújulhat az aranyér?
Az aranyér, bár ritkán válik veszélyessé, egy kifejezetten kellemetlen tünetekkel járó betegség. Biztosak vagyunk tehát benne, hogy azok közül, akik már átélték, senki sem szeretné, ha kiújulna. Pedig amennyiben nem figyelünk oda néhány fontos dologra, sajnos nagy az esély rá, hogy ismét szembe kell néznünk a problémával. Mutatjuk, hogyan előzhetjük meg az aranyér visszatérését.
Hogyan előzhető meg az aranyér?
Gyerekkorunkban nagymamáink titkolt betegségének gondoltuk, ezzel a tévhittel azonban érdemes leszámolni. Becslések szerint ugyanis az aranyér a lakosság 70-80 százalékánál is előfordulhat. Ráadásul nemcsak idősebbeknél jellemző, hiszen egyre több fiatalnál diagnosztizálják az orvosok.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Sokan az öregedés velejárójának hiszik, pedig kognitív hanyatlást jelezhet ez a változás
Régóta ismert, hogy a testmozgás kedvezően hat az agy működésére. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor arra is rávilágít, hogy az összefüggés fordítva is igaz: az aktív életmód fenntartásához egészséges agyműködésre van szükség.
Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.