Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Egyre többen választják az eutanáziát Belgiumban
Belgiumban tavaly 2966 ember halt meg eutanáziával, ami az eddigi legmagasabb éves adat az orvos által végzett, tervezett halált lehetővé tevő 2002-es belga törvény elfogadása óta. Az eutanáziát igénylők száma évről évre növekszik Belgiumban.
Komoly változás előtt áll az egyik népszerű balatoni város
Folytatódik a tihanyi Visszhang-domb turisztikai fejlesztése, de felújítják a Csokonai- és a Dózsa György utca közötti lépcsőt is. A munkálatok ugyan várhatóan csak a szezon után kezdődnek el, ám az autósokat rosszul érinthetik - számolt be róla az atv.hu.
Hatalmas szigor jön az egészségügyben
A Kórházszövetség konferenciáján mutatta be a fekvőbetegellátás átalakításának sarokpontjait Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. Vége lesz az általa kódolóművészetnek nevezett betegellátásnak, átnézik a közbeszerzések rendszerét és az ágyak számához is hozzá fognak nyúlni.
„Minden gyógyszert hamisítanak, amire van kereslet”
A gyógyszertörvény szerint azok a készítmények tekinthetők hamis gyógyszereknek, amelyek eredete nem igazolható, illetve összetétele és hatása nem egyezik meg a tájékoztatóban feltüntetett információkkal. A világon az antibiotikumokat és a malária ellenes készítményeket hamisítják a legtöbbet, itthon azonban némiképp más a tendencia. Szakértő beszélt tapasztalatairól.
Áll a bál az iskolai orvosi igazolások miatt
Naponta több órát vesz el a valódi betegellátástól az iskolai orvosi igazolások adminisztratív terhe – hívták fel a figyelmet a hazai gyermekorvosok. Az ügy kapcsán levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.
Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére hazánk nyugati felén beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől csapadékhullás kezdődik a Dunántúlon: alapvetően havazás valószínű, de nyugaton néhol már kezdetben is ónos eső várható. Fokozatosan délire fordul, és mindenütt mérséklődik, néhol gyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -18 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.