Fuldokló osztálytársát mentette meg a hős tinédzser

Tragikus fordulatot vett az ebédszünet az egyik debreceni gimnáziumban, amikor egy fiatal félrenyelt és fulladozni kezdett. Szerencsére egyik osztálytársa pontosan tudta, mi a teendő ilyenkor.

„Tantermükben töltötte az ebédszünetét egy debreceni gimnazista osztály, amikor az egyik fiatal félrenyelt egy falatot és erősen köhögni, majd fulladni kezdett” – kezdte beszámolóját közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Osztálytársa mentette meg

A tájékoztatás szerint több osztálytársa is azonnal a fuldokló lányhoz sietett, egyikük pedig elrohant az iskola védőnőjéhez, hogy segítséget kérjen. A diákok többsége viszont – érthető módon – megrémült, pánikba esett.

háti ütéseket végez egy nő egy gyereken
Tragikus fordulatot vett az ebédszünet az egyik debreceni gimnáziumban. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Szerencsére ott volt azonban Jázmin, aki ugyan még csak 16 éves, de mivel orvosnak készül, már gyermekkorában elsajátította az elsősegélynyújtás alapjait – ő pontosan tudta, mit kell tennie ebben a helyzetben. Háti ütéseket alkalmazott, amivel sikerült időben eltávolítania az osztálytársa légutait elzáró falatot. A mentők segítségére így  végül nem is volt szükség.

Rájuk férne egy gyorstalpaló

A kommentelők egyöntetűen hősnek tartják Jázmint és sok sikert kívánnak neki orvosi pályájához. „Gratulálok Jázminnak, hogy pánik helyett bátran cselekedett. Példa lehet mindenki előtt” – írta a hozzászólók egyike.

Néhányan kiemelték azonban, hogy ez az eset is jól bizonyítja, mennyire fontos lenne a középiskolásoknak – vagy akár már az általános iskolák felső tagozatos diákjainak is – megtanítani az elsősegélynyújtás alapjait.

Ha a légutakat idegen test – például egy falat étel – zárja el, akkor természetes reflexként köhögni kezdünk. Ez azonban nem mindig elég ahhoz, hogy a légutak ismét szabaddá váljanak. Nézzük, mit kell tennünk, ha gyermekünk félrenyelt és segítségre szorul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

autizmus korai jelei
Ezek az autizmus első jelei – Már egészen kicsi korban megmutatkozhat
baleset
Filléres jégmentesítő trükk: sokáig tisztán tartja a járdát – Egyszerű konyhai eszközökkel megoldható
lábujjak
Meg tudod mozgatni egyenként a lábujjaidat? Ezt jelzi, ha nem sikerül
rák megelőzése
Ezt teszik az onkológusok, hogy megelőzzék a rákot – 4 egyszerű tanács, amelyet érdemes megfogadni
hepatitis A
Rég nem látott járvány tombol az országban: hétszeresére ugrott a betegszám
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -5 °C

Hazánk északkeleti harmadában túlnyomóan derült időre számíthatunk. Másutt azonban nagyobb területen marad rétegfelhős, párás az idő, főként délkeleten köd is képződik. A borult részeken szitálás, majd egyre inkább ónos szitálás, vagy hószállingózás fordulhat elő. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Kora reggel a borult tájakon -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős részeken ennél jóval hidegebb lesz, északkeleten néhol -15 fok alá is lehűl a levegő. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

digitális detox
Digitális detox: csak a fiataloknak fontos. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod!

Az okostelefonok, tabletek, laptopok, tévék az életünk részei, azonban mind fizikai, mind mentális egészségünket megterhelhetik, ha nem tudatosan használjuk őket. Kvízünkben tesztelheted a tudásodat a témáról, illetve a digitális detoxról.

D-vitamin
Melyik ételünkben van sok D-vitamin? – Teszteld a tudásod!

A D-vitamin az egyik legfontosabb zsírban oldódó vitamin, amelynek hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat. Kvízünk segítségével kiderítheted, mennyire pontos a tudásod ezzel az értékes vitaminnal kapcsolatban.