Minden második hallgató anyagi gondokkal küzd

Egy év alatt 10-25 százalékkal emelkedtek az egyetemisták kiadásai, ezért a legtöbben spórolni próbálnak, kevesebbet költenek szórakozásra, étkezésre, ruhákra – derült ki egy friss kutatásból.

A tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapját jelentő hallgatói normatíva összegét három évvel ezelőtt emelték ugyan, de abból az infláció miatt már semmit nem lehet érezni. Pedig a magyar egyetemisták fele már eddig is anyagi problémákkal küzdött – számol be a hallgatók helyzetéről az eduline.hu.

ösztöndíj, egyetemista, infláció, spórolás, diákmunka
Az egyetemisták 55 százaléka rendszeresen dolgozik a tanulmányai mellett. Fotó: Getty Images

Jelentősen több a kiadás, mint a bevétel

Egy átlagos fővárosi lakás albérleti díja 145 ezer forint (ha hárman osztoznak a lakáson, akkor fejenként 48 ezer forint), plusz a rezsi egyharmada. A tanulmányi ösztöndíj alsó összeghatára pedig 2020 óra mindössze 8300 forint havonta, ám az önköltséges formában tanulók még ennyivel sem számolhatnak. Az ösztöndíj átlagos összege sem sokkal magasabb, havonta 15–25 ezer forint között mozog. Azok, akik szociális támogatásokra is jogosultak, havonta nagyjából 16-32 ezer forinttal számolhatnak. A rendszeres – tanulmányi és szociális – egyetemi támogatások összege a hallgatók többségénél azonban így sem magasabb havi 40-50 ezer forintnál.

A hallgatói normatíva, amitől az ösztöndíjak összege függ, 2020. február 1-je óta 166 600 forint. Ezt az összeget persze nem kapják meg egy az egyben a hallgatók, a felsőoktatási intézmények a jó tanulmányi eredményű, valamint rászoruló tanulóik anyagi támogatására fordíthatják. "Ahhoz képest, hogy nem telt el sok idő a legutóbbi emelés óta, ez a pénz gyakorlatilag elértéktelenedett" – mondta az Eduline-nak Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. 

A diákmunka a tanulmányok rovására mehet

Ha valakinek emelkednek a megélhetési költségei, a kutatás, tanulás mellett, vagy inkább helyett úgy dönt, dolgozni kezd, hogy fenn tudja tartani magát – hangsúlyozta a HÖOK elnöke. Bár alapvetően hasznos dolognak tarja, ha szakmai tudást szerezhetnek a hallgatók, de ha megélhetési okok miatt olyan diákmunkát kell végezniük, amelyet nem kamatoztathatnak a későbbiekben, az problémás. Ha növekednek az anyagi terhek, az átviszi a fókuszt máshová, nem tudnak a hallgatók arra figyelni, amiért tulajdonképpen ők egyetemisták: a tanulásért és az egyetemista létért – magyarázta.

Az Eurostudent legutóbbi felmérése szerint az egyetemisták több mint fele rendszeresen dolgozik, 40 százaléka pedig félállásban vállal munkát a tanulmányai mellett. A jelentés szerint egyébként a magyar hallgatók több mint fele küzd anyagi nehézségekkel. Több kutatás és felmérés is alátámasztja, hogy a munkavállalás az egyetemi lemorzsolódás egyik rizikótényezője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra