Büntetőeljárás indult egy főorvos ellen

Vesztegetés elfogadása miatt indult büntetőeljárás a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa ellen – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK).

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján rendelt el nyomozást vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt a ZVRFK gazdaságvédelmi alosztálya. Mint közölték, a megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa hálapénzt fogadott el betegektől.

idős orvos tabletezik
Büntetőeljárás indult egy főorvos ellen. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Szabadlábon védekezhet

A rendőrök a 62 éves főorvost szerda délelőtt a munkahelyén fogták el, majd házkutatást tartottak több ingatlanban is. Ennek során iratokat, köszönőleveleket és készpénzt foglaltak le.

A főorvost előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során ugyanakkor szabadlábon védekezhet.

Tavaly összesen 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt, valamint 11 esetben hálapénz átadása ügyében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!