Tízezer faj is kihalhat emiatt

Több mint tízezer növény- és állatfajt fenyeget a kihalás veszélye az amazóniai esőerdő pusztulása miatt.

Az amazóniai esőerdő 35 százalékát már kiirtották vagy rossz állapotba került - derült ki a Tudományos Testület az Amazonasért (SPA) által készített jelentésből, amely a világ 200 tudósa által a Föld legnagyobb esőerdőjéről készített kutatásokat összegzi. Ez az eddigi legalaposabb felmérés az esőerdő jelenlegi állapotáról. A dokumentum rávilágít arra, hogy az Amazonas kulcsszerepet játszik a globális éghajlat alakulásában, és feltárja a rá leselkedő súlyos kockázatokat is.

klímaváltozás, kihalási hullám, növények, állatok, Amazonas
Az amazóniai esőerdő 35 százalékát már kiirtották vagy rossz állapotba került. Fotó: Getty Images

Pusztul a klímaváltozás "védőbástyája"

Különösen fontos, hogy az erdőirtás és erdőpusztulás egy évtizednél rövidebb idő alatt teljesen megszűnjön - olvasható a jelentésben, amely egyben a már kiirtott erdőrészek újratelepítését is szorgalmazza. A kutatók rámutattak, hogy az esőerdő létfontosságú védőbástya az éghajlatváltozás ellen az általa elnyelt és a benne tárolt szén-dioxid miatt. A jelentés szerint az Amazonas talajában és növényzetében mintegy 200 milliárd tonna szén van, ami legalább ötször több az egész világ éves karbonkibocsátásánál.

Visszafordíthatatlan kockázatok

A cigarettacsikk így szennyezi a környezetet - kattintson!

Az emberi beavatkozás folyamatos pusztítást okoz az Amazonas vidékén. Emiatt több mint 8000 őshonos növényt és 2300 állatot fenyeget a kihalás magas kockázata - emelte ki a jelentés. A tudományos kutatások szerint az emberiség potenciálisan visszafordíthatatlan és katasztrofális kockázatokkal néz szembe, amik több válságnak, egyebek mellett az éghajlatváltozásnak és a biodiverzitás csökkenésének tudhatóak be - hangsúlyozta Mercedes Bustamante professzor, a Brazíliai Egyetem tudósa. Véleménye szerint van némi esély ennek a forgatókönyvnek a megváltoztatására, és a globális válságok megoldásában központi szerepet játszik az Amazonas sorsa.

Nagy a baj

Egy másik tanulmány szerint az Amazonas egyes részei már több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek. Ezt az erdőség fölött 2010 és 2018 között végzett szén-dioxid- és szén-monoxid-mérések alapján állapították meg. A megnövekedett szén-dioxid-kibocsátást az Amazonas délkeleti részén - ahol az erdőirtás jelentős - nemcsak a tűzesetek és a közvetlen pusztítások, hanem a súlyos aszályok és az egyre magasabb hőmérséklet miatt bekövetkező fapusztulások is okozzák - jegyezte meg Luciana Gatti, a tanulmány vezető szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!