Így tanítják a természet védelmére az óvodásokat

A beporzók védelme és a környezeti nevelés nagyon fontos, a szemléletformálást pedig már a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni. Ezt a célt szolgálja Zöld Dunakanyar Program keretében megvalósuló rovarhotel projekt is.

Több mint 50 rovarhotelt adtak át Vácon, ezeket majd a térség óvodáiban helyezik el. A cél az, hogy az óvodásokat is megismertessék a beporzók védelmének fontosságával.

kisfiú fut a szabadban
A beporzók védelme és a környezeti nevelés nagyon fontos, a szemléletformálást pedig már a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni. Fotó: Getty Images

Veszélyben a beporzó rovarok

A beporzó rovarok állományait a természeti környezet drasztikus és gyorsuló változásai, az élőhelyek eltűnése, a környezetszennyezés, az inváziós fajok megjelenése, valamint a klímaváltozás is veszélyezteti. A természet sokfélesége éppen azt a potenciált hordozza magában, hogy az élőhelyi feltételeiket a változások közepette is megtalálni képes fajok fennmaradjanak, működőképes ökoszisztémákat tartsanak fenn és nyújtsák számunkra azokat a szolgáltatásokat, amelyek elengedhetetlenek a mindennapjainkhoz – mondta el Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A beporzó fajok fontosságát jelzi, hogy a vadon élő növényeknek és haszonnövényeknek, mintegy 80 százaléka függ ezektől a pollinátor fajoktól. Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor a vadon élő európai beporzó rovarok – köztük a méhek, a nappali lepkék, a zengőlégyfélék és az éjszakai lepkék – előfordulásában és sokféleségében nagyarányú csökkenés következett be Európában, és ez a tendencia Magyarországon is megfigyelhető. Az Európai Unióban a beporzóktól függő növényekkel művelt földterület 50 százalékán hiányos a beporzás.

Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhecskehoteleket és darázsgarázsokat. Ezekkel erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan lehet segíteni már kora tavasztól a szelíd beporzók szaporodását.

Rendszerszintű változásokra van szükség

A negatív tendenciák megfordításához az Agrárminisztérium szerint elengedhetetlen a szemléletformálás, vagyis a biológiai sokféleséggel kapcsolatos ismeretek átadása, amely megalapozhatja a rendszerszintű változásokat. Ennek eléréséhez kiemelten fontos a legfiatalabbak környezeti nevelése is, ebben pedig a most átadott, több mint 50 rovarhotel elkészítése egy igen fontos lépés volt a térségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!