Ennél mamuthúst? Egy cég már el is készítette

Egészen meghökkentő attrakcióval rukkolt elő egy ausztráliai startup, amely egy hatalmas húsgolyót mutatott be kedden az amszterdami Nemo tudományos múzeumban. Az eset pikantériája, hogy a hússzövetet laboratóriumban tenyésztették sejtekből, méghozzá mamut-DNS felhasználásával.

„Ez nem egy áprilisi tréfa. Ez valódi innováció” – hangsúlyozta az eseményen Tim Noakesmith, az ausztrál Vow cég alapítója. A Vow tenyésztetthús-előállítással foglalkozik: magyarán laboratóriumi körülmények között, mesterségesen hoznak létre húst állati sejtek szaporításával. Végeredményben tehát anélkül termelnek élelmiszert, hogy ehhez élő állatokat kellene tartani és levágni, ami a kezdeményezés pártolói szerint nemcsak az állatokra, de a természetre nézve is jobb alternatívát jelent.

Mint az az AP hírügynökség beszámolójában olvasható, világszerte több mint száz cég dolgozik hasonló technológia kifejlesztésén, zömében olyan startupok, mint amilyen a Vow is. Szakértők szerint amennyiben sikerülne meghonosítani ezt az irányzatot az élelmiszeriparban, úgy a globális hústermelés környezeti hatásainak zömétől megkímélhetnénk a természetet a jövőben. Erre szükség is lenne, hiszen világszerte több milliárd hektáron zajlik jelenleg mezőgazdasági tevékenység. Persze ez még tényleg a jövő zenéje – mindeddig kizárólag Szingapúrban engedélyezték ugyanis a sejtalapú húsok fogyasztását.

A mamutba senki sem kóstolt bele

De hogy is jön ide a mamut (amelyet egy kaliforniai cég támasztana fel a közeljövőben)? Nos, az amszterdami bemutató valójában egy figyelemfelhívó akció volt. A Vow szakemberei a mamutok nyilvánosan is elérhető genetikai információival dolgoztak, az abban tátongó réseket a mamutok ma is élő legközelebbi rokonai, az afrikai elefántok genetikai információival kiegészítve. Mindezek nyomán báránysejteket módosítottak, hogy aztán abból tenyésszenek izomszövetet laborban. A sejtek szépen szaporodtak, végül létrehozva egy grandiózus, de a hagyományos röplabdánál valamelyest kisebb húsgolyót.

Amszterdamban ezt a húsgolyót készítették el a Vow munkatársai lassú sütéssel, majd zsebsárkánnyal megkérgesítve. Bár az elkészült ételt senki sem kóstolhatta meg, a helyszínen megjelentek elmondása szerint jó illata volt. „Az emberek, akik ott voltak, azt mondták, az aroma egészen hasonló volt egy másik prototípusunkéhoz, amelyet korábban állítottunk elő krokodilból” – árulta el Noakesmith.

A növekvő világnépesség élelmiszer-ellátásának kulcsa részben a rovarfogyasztás lehet. Egy közelmúltbeli felmérés szerint azonban sokan ódzkodnak ettől a lehetőségtől.

A Vow nem tervezi, hogy nagyüzemben állítana elő a jövőben mamuthúst, és a hollandiai bemutató nem is kizárólag a céget népszerűsítő marketingfogás volt. A szervezők elmondása szerint sokkal inkább az volt a célja, hogy beszédtémát szolgáltasson, ráirányítva a figyelmet a tenyésztett húsokra. „Azt akartuk, hogy az embereket izgatottság fogja el az élelmiszerek jövője kapcsán, amely potenciálisan más lehet, mint amit korábban megszoktunk. Vannak egyedibb és jobb dolgok, mint a hús, amelyet most szükségszerűen eszünk, és úgy gondoltuk, a mamut egy jó beszélgetésindító lehet” – fogalmazott Noakesmith. Hozzátette továbbá, hogy a gyapjas mamut hagyományosan a veszteség szimbóluma. „Mára ismert, hogy a faj a klímaváltozás miatt halt ki. Ennek tükrében meg akartuk nézni, hogy létre tudunk-e hozni valamit, ami egy olyan, sokkal izgalmasabb jövő szimbóluma lehet, amely nemcsak nekünk, de a bolygónak is jobb” – húzta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra