Cseresznye helyett olajbogyót szüretelhetnek majd a magyarok

A klímaváltozás miatt egyre körülményesebb a málna termesztése itthon, de megszenvedi a körülményeket a cseresznye is. A kivinek, fügének, olívabogyónak azonban kiválóak lesznek a hazai éghajlati viszonyok.

A globális felmelegedés és a szélsőséges éghajlatváltozás hatására – hogy a számukra leginkább megfelelő feltételek mellett tudjanak élni – a növénykultúrák elkezdtek észak felé vándorolni. Ez egy hosszadalmas folyamat, de a következményeit már Magyarországon is érzékelhetjük – írja a vg.hu , példaként említve a málna esetét. A gyümölcs az átlaghőmérséklet és a csapadék mennyiségének és eloszlásának változása okán már csak kiskerti környezetben termelhető, nagy földeken szinte lehetetlen ezt kivitelezni.

klímaváltozás, globális felmelegedés, növények, olívabogyó
Cseresznye helyett olívabogyót szüretelhetnek majd a magyarok. Fotó: getty Images

A kávé és az olajfa is nagyon érzékeny

Hasonló a helyzet a kávéval és a kakaóval is, amely növények számára a trópusi és mediterrán térségekben – a felmelegedés hatására – túlságosan nagy forróság lett. A problémát kétféleképpen lehet megoldani: vagy fokozatosan északra költöztetik a termőterületeket, vagy a világ kevesebb kávét, kakaót fogyaszt. Természetesen vannak más praktikák is, de hosszú távon kifejezetten fontos, hogy globálisan visszafogjuk az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezt Kis Anna, az ELTE TTK FFI Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa is megerősíti. A szakember szerint, amikor a Föld eléri a 4 fokos hőmérséklet-emelkedést, akkor már Norvégiában sem lesznek megfelelő feltételek bármilyen mezőgazdasági növény termesztésére.

A kávéhoz és a kakaóhoz hasonlóan érzékeny növény az olívabogyót adó olajfa is. A mediterrán térségben honos növénykultúra számára is egyre nagyobb a hőség, illetve az éves csapadékeloszlás sem kedvez neki. Rosszul viseli ugyanis az egyszerre nagy tömegben lehulló esőt, amit aztán hosszú szárazság követ.

Megvan az esély egyébként arra, hogy új növények érkeznek Magyarországra. A hazai éghajlati viszonyok például már kiválók a füge számára, de a kivi is egyre gyakrabban megjelenik a kertekben. Amennyiben ezen az úton haladunk tovább, évek múlva eltűnhetnek a kertek végéből a cseresznyefák, és olívabogyó -szüretre indulhatnak a magyarok a nyári hónapokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!