Akkora a hőség, hogy azt már a majmok sem bírják

Hőgutát kapott bőgőmajmok potyognak a fákról Mexikó délnyugati részén. A hőhullámmal érintett területen helyenként akár a 45 Celsius-fokot is meghaladhatja a hőmérséklet.

Tabasco és Chiapas mexikói tagállamok területén a környezetvédők szerint már 78 bőgőmajom múlt ki az elmúlt időszakban tomboló hőhullám miatt. „Gondoskodnunk kell az állatokról” – jelentette ki Andrés Manuel López Obrador elnök, aki a környezetvédelmi minisztérium közbenjárását is sürgette az ügyben.

bőgőmajmok
Hőgutát kapott bőgőmajmok potyognak a fákról Mexikó délnyugati részén. Fotó (illusztráció): Getty Images

Így próbálnak segíteni a majmokon

Biológusokból és állatorvosokból szerveződött mentőcsapatok igyekeznek élelemmel – főleg gyümölcsökkel – és vízzel ellátni a bőgőmajmokat Tabascóban. A környezetvédők pedig zöldségadományok felajánlására kérték a lakosságot.

A közösségi médiában már olyan felvételek is megjelentek, amelyeken látható, hogy fecskendőkből adtak inni bőgőmajmoknak. Cunduacán településen pedig egy baseball-pályán alakítottak ki állatorvosi ellátást nyújtó mentőállomást.

Sok veszély leselkedik rájuk

A hőguta és kiszáradás mellett egyébként az erdőtüzek és természetes életterük pusztulása is fenyegeti bőgőmajmokat. Ez utóbbi víz- és élelemhiányhoz is vezetett.

Kiderült, hol okozták a legtöbb halálesetet a hőhullámok
Az év négy legmelegebb hónapjának hőhullámai évente világszerte több mint 150 ezer ember halálát okozzák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.